Nemi erőszakkal vádolják az Ütközések Oscar-díjas rendezőjét

2018.01.05. 21:48

Újabb hollywoodi zaklatási botrány van kialakulóban, most az Ütközések című filmjéért Oscar díjat kapó rendező-forgatókönyvírót, Paul Haggist vádolja négy nő szexuális zaklatással és nemi erőszakkal. Haggis az Ütközéseken kívül arról is ismert, hogy ő írta a szintén Oscar-díjas Millió dolláros bébi című filmet és ő volt a Walker a texasi kopó sorozat egyik megalkotója is.

Haggist még december 15-én perelte be egy Haleigh Breest nevű nő, aki azt állítja, hogy a filmes megerőszakolta őt. Breest azt állítja, hogy a rendező egy 2013-as New York-i filmpremier után felajánlotta, hogy hazaviszi, ehelyett viszont Haggis lakására mentek, ahol a férfi behívta őt egy italra. A lakásban pedig a Breest vádja szerint Haggis csókolgatni és fogdosni kezdte, bekényszerítette a hálószobájába, megpróbálta leszaggatni róla a ruhát, orális szexre kényszerítette majd megerőszakolta, miközben azt kérdezgette tőle, hogy "félsz tőlem, mi?". A nő állítása szerint végig ellenállt és többször is egyértelműen mondta, hogy ő ebben nem akar részt venni. 

Amikor a perről cikkeztek a sajtóban, három másik nő is megkereste Breest ügyvédjét. Mind a négy nő a szórakoztató iparban dolgozott és elég hasonló történetekről számolt be az AP hírügynökségnek. Mind azt állítják, hogy Haggis elhívta őket valamilyen szakmai jellegű ürüggyel beszélgetni, majd amikor kettesben maradtak, rájuk erőszakolta magát, ha pedig visszakoztak, akkor a rendező csak még agresszívebb lett. 

Az egyik nő például Haggis egyik tévéműsorán dolgozott 1996-ban, 28 éves korában, amikor Haggis egyik este az irodájába hívta azzal az ürüggyel, hogy a műsorról készült fotókat nézzenek át. Amikor kettesben maradtak, Haggis rögtön rávetette magát a fiatal nőre, amikor pedig az próbálta eltolni magától a férfit, azt kérdezte, akar-e még a nő a sorozaton dolgozni. Ezek után pedig a nő vádjai szerint orális szexre kényszerítette és megerőszakolta. A nő történetét akkori kollégái is alátámasztják, akik szerint a nő a következő hetekben levert volt, látványosan lefogyott és depressziósnak tűnt.

Egy harmadik nő azt állítja, hogy a 2000-es évek végén Los Angelesben egy tévésorozat ötletével kereste meg Haggist, amikor viszont megérkezett a rendező irodájába, a többi munkatárs gyorsan elment, Haggis pedig egy nyitott üveg borral fogadta és arról kezdett beszélni, hogy a feleségével nyitott házasságban élnek. A rendező őt is megpróbálta megcsókolni, a nő viszont inkább kiszaladt az épületből a kocsijához, és bár Haggis követte őt, sikerült elhajtania. 

A negyedik vádló esete a legfrissebb, ez 2015-ben történt Kanadában a nő állítása szerint. Az akkor 20 évei végén járó nő szerint Haggis fogdosta és csókdosta őt majd beült mellé a taxijába és a lakására is be akart menni, de a nőnek sikerült kizárnia őt a lakásából. Haggis ezután állítólag egy napig sms-ekkel zaklatta a nőt, amíg az le nem tiltotta a rendező számát. 

A rendező Breest vádjaival kapcsolatban azt mondta még decemberben, hogy az teljes kitaláció, a nő csak pénzt akar belőle kicsikarni a Harvey Weinstein botrányt kihasználva. Haggis azt mondja, Breest 9 millió dollárt követelt tőle, hogy ne indítsa el a pert, gyakorlatilag zsarolta őt, amiért be is perelte a vádlóját. A három újabb nő vádjaira egyelőre nem reagált, ügyvédje pedig az AP-nak csak annyit mondott, hogy ügyfele nem erőszakolt meg senkit.