Kártérítést akarnak a dízelbotrány magyar károsultjai

2018.08.13. 15:48

Itthon is beindult a szervezkedés a dízelbotrány károsultjai között - értesült a Napi.hu.

A pertársaságot az Azauto.hu szerkesztősége szervezi, első lépésként egyelőre azt szeretnék felmérni, hogy hány magyar károsult venne részt az eljárásban. A pertársaságot 500 károsult jelentkezésekor indítanák el, az autósoktól pedig 3000 forintos regisztrációs díjat kérnének, amit visszafizetnének, ha megnyernék a pert.

A szervezők számításai szerint 50 ezer ilyen Volkswagen, Skoda és Audi fut hazánkban, ami érintett - árulta el a Napi.hu érdeklődésére Surányi Péter, az autós oldal főszerkesztője. Surányi azt mondta, hogy 500 jelentkezővel elindítanák a pert, de háromezer károsult lenne az a szám, amellyel már kellő erőt mutathatna a pertársaság. A főszerkesztő elmondása alapján ugyanakkor egyelőre az érintettek "nemigen csipkedték magukat".

A szervezők szerint egy ilyen per Magyarországon sem folytatható le néhány hónap alatt, viszont az amerikai pereskedés tanúsága és tapasztalatai mindenképpen gyorsíthatják a jogerős döntés meghozatalát.

A cégcsoport által manipulált autók tualajainak az USA-ban a bíróság közel  15 milliárd dolláros kártérítést ítélt meg, és az elmúlt hetekben Nagy-Britanniában is aktív volt egy ártérítést követelő mozgalom. A brit autósok jogi képviseltét ellátó ügyvédi irodák szerint a VW-csoport a tulajdonosoknak, autónként akár 8500 fonttal (mintegy 3 millió forinttal) tartozik.