Nem sikerült belenézni az Elios pályázatába az ellenzéki képviselőknek

2018.03.14. 13:52

Nem sikerült betekintenie az Elios pályázati anyagaiba szerdán az Elios-ügy feltárását célzó alternatív vizsgálóbizottság ellenzéki tagjainak - írja az MTI. A képviselők a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban próbálkoztak, amely korában levélben tájékoztatta az ellenzéki politikusokat arról, hogy a kért dokumentumok összegyűjtése megkezdődött, de ez eltart egy darabig.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője a minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón "gyáva gazembereknek" nevezte a tárca vezetőit, akik szerinte érintettségük miatt próbálják meg eltusolni az ügyet. 

Elsősorban az érdekel minket, hogy ki, kinek az utasítására, miért írta át a pályázati kiírást három nappal a beadási határidő előtt, és tette ezzel lehetővé az egész csalássorozatot

- mondta.  Harangozó azt mondta, egy hete írásban kértek betekintést a pályázati anyagokba, kedden este pedig azt a választ kapták a minisztertől, hogy közel egy hónapra van szüksége azok összegyűjtéséhez. A képviselő szerint egy, a gazdasági minisztériumtól kedden kapott válaszból kiderül, a kormány nem az OLAF-jelentésből értesült a visszaélésekről, ugyanis belső ellenőrző szerve 2016 óta vizsgálja a pályazatokat.     

Szilágyi György, a Jobbik parlamenti képviselője szerint egy "diktatúra felé hajló kormányzati rendszer" alakult ki, amit szerinte az is mutat, hogy az országgyűlési képviselők munkáját önkormányzatok, kormányhivatalok és minisztériumok gátolják. Emellett a korrupciós csalássorozatban érintettek, így például a miniszterelnök is folyamatosan menekül a média és a választópolgárok kérdései elől. 

Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Fotó: Huszti István

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselője szerint egy kormányváltás után jóval több esélyük lesz megbüntetni a bűnösöket, de addig is mindent megtesznek az igazság felderítésére.   Megjegyezte, várhatóan egy újabb vizsgálóbizottságot is felállítanak majd a "Kósa Lajos körüli pénzmozgások" ügyében.     

Varju László, a DK politikusa, független parlamenti képviselő szintén arról beszélt, hogy büntetést érdemel az a csalás, amelyben a "miniszterelnök és környezete közreműködött". Ehhez szerinte elsőként Polt Péter legfőbb ügyésznek kell távoznia.     

Kiss Anita, az NFM sajtófőnöke ugyanitt újságírókkal közölte, kedden levélben tájékoztatták a képviselőket, hogy élhetnek adatbetekintési jogukkal, ám a kért információk mennyisége miatt azok összegyűjtése hosszabb időt vesz igénybe. Levélben az is szerepelt, hogy a kért dokumentumok nem a minisztérium épületében vannak. Hangsúlyozta, ennek tudatában úgy gondolják, az ellenzéki politikusokat valójában nem is az iratok érdekelték, hanem egyszerű kampányeseményt tartottak. A sajtófőnök kérdésre közölte, a képviselőket március 28-ig tájékoztatják arról, hogy mikor nézhetnek bele a kért adatokba.