Vona: A Fidesznek az ország védelme csak duma, a lényeg a szajré

2016.11.08. 10:54 Módosítva: 2016.11.08. 11:39
Vona Gábor szerint a Fidesz súlyos politikai és erkölcsi vereséget szenvedett az alaptörvény-módosításról szóló szavazáson. Ha tényleg megszüntetik a letelepedési kötvényeket, a Jobbik 24 órán belül megszavazza a módosítást. A Jobbik elnöke 3 javaslatot is tett: a letelepedésikötvény-üzlet megszüntetését, az ügy hátterének átvilágítását és a Pharaon-ügy kivizsgálását.

A mai szavazás politikai vereség és erkölcsi vereség is a Fidesz számára. Kiderült, hogy a Fidesz számára az ország megvédése csak duma, a lényeg a lopás és a szajré

– mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, miután a Jobbik támogatásának hiányában nem sikerült megszavazni a kvótanépszavazás után beterjesztett alaptörvény-módosítást. 

Vona Gábor korábban azt a feltételt szabta Orbán Viktornak a módosítás támogatásául, hogy a kormány szüntesse meg a letelepedési kötvényeket. Vona szerint ez nem történt meg, a letelepedési kötvények érvényben vannak, félmegoldást pedig nem fogadnak el. Mivel az alaptörvény-módosítás céljával elvben egyetértenek, a Jobbik képviselői egységesen tartózkodtak a szavazásnál.

A Jobbik elnöke szerint azonban sajnálatos, hogy a Fidesz nem hajlandó belátni a letelepedési kötvényekben rejlő súlyos nemzetbiztonsági kockázatot és terrorveszélyt.

Az aktuálisabb veszélyt ma Magyarország biztonságára nem az uniós kvóta jelenti, hanem a kötvények által lehetővé tett betelepítés.

Vona szerint a letelepedési kötvénnyel a magyar kormány szabályosan mentőövet dob az Irakból most menekülő Iszlám Állam harcosainak. Nem a szegény menekültek jelentenek igazi veszélyt, mondta a Jobbik elnöke, hanem azok a gazdagok, akik Magyarországra érkezve olyan szervezeteket tudnak felépíteni, amelyek később merényleteket követnek el.

Vona szerint a Fidesz nemcsak a Jobbikra, de a közvéleményre sem hallgatott. Az Iránytű Intézet kutatása szerint a lakosság több mint kétharmada nem támogatja a letelepedési kötvényeket, köztük a Fidesz szavazóinak többsége sem. Vona azt mondta:

Ha a Fidesz kivezeti a kötvények intézményét, a Jobbik 24 órán belül hajlandó megszavazni az alaptörvény módosítását.

A Jobbik a kötvények által jelentett beszély megszüntetésére a „terrorizmus elleni három csapást” javasol:

  1. A letelepedési kötvények kivezetése, a külföldi irodák bezárása.
  2. A letelepedési kötvény intézményének, működésének átvizsgálása gazdasági és nemzetbiztonsági szempontól.
  3. A Pharaon-ügy kivizsgálása, ami Vona szerint az elmúlt 26 év legsúlyosabb nemzetbiztonsági botránya.

A Jobbik ezért péntekre ötpárti egyeztetést javasol ezekről a kérdésekről.