Egymilliárddal többért épül a vizes vb-re a balatonfüredi mélygarázs

2017.06.14. 00:38

A vizes világbajnokság egyik fejlesztéseként mélygarázs épül Balatonfüreden. Tipikusan az a beruházás, amit a rendezvény százmilliárdos (plusz áfa) büdzséjét magyarázó hangok szerint hiba volna a vb költségének beállítani, hiszen amúgy is szükség volt rá.

Lehet, hogy így van, de az szinte biztos, hogy normál esetben nem így valósult volna meg a dolog. A parkoló a tervezett ár több mint duplájáért épül meg, hála az eleve szűk időkeretnek, amihez képest is sikerült még további hónapokat csúszni a projekt megkezdésével. Hogy értsék, mennyire last minute mennek Füreden a dolgok,

az önkormányzati ülés jegyzőkönyve szerint május 18-án még voltak hiányzó részei a kiviteli tervnek, miközben május 31. volt a kivitelezés határideje.

Nem csoda, hogy a napokban megjelent közbeszerzési hirdetmény szerint a dátumot június 15-ére módosították, így az átadás-átvétel plusz 15 napjával együtt június legvégére megépülhet a  mélygarázs, két egész héttel a vb startja előtt. Legalábbis a polgármester megkérdezte az alvállalkozóként bevont Swietelsky emberét, aki „úgy érzi, hogy a mostani ütemterv szerint június 30-ig ez meglesz".

A közbeszerzési hirdetmény arról is tájékoztatott, hogy a projekt ára már 1,851 milliárd forint, nagyjából 156 millióval több a szerződésben szereplő összegnél, és bő egymilliárddal magasabb a mélygarázs becsült áránál, ami nagyjából 800 millió forint lehetett. Azért nem tudni pontosana az összeget, mert eredetileg két parkolóházat/mélygarázst is építettek volna, összesen 1,6 milliárdra becsült áron. Majd szerződtek a kivitelezővel 1,69+1,74 milliárd forintért, ám a második parkolóról végül lemondtak, ami így utólag bölcs döntésnek tűnik, a maradék eggyel is van gondjuk elég.

Amiről az önkormányzat május 18-i, szerződésmódosítást tárgyaló ülésének jegyzőkönyvét olvasgatva bárki meggyőződhet, egyben belepillanthat, hogy intéződik egy bruttó kétmilliárdos projekt ma Magyarországon.

A kedvenc részem, amikor Bóka István fideszes polgármester azt mondja:

Az összeg felhasználása, mivel nagyon jelentős állami kontroll van felette, az csak szabályosan történhet meg.

Miért, egyébként nem?

Amúgy a polgármester tájékoztatója a szükséges pótmunkákról szól, amiket vagy fedez a kivitelezővel kötött szerződés, vagy nem. Továbbá, hogy a projekt költségvetéséből mintegy 600 millió forintot megfuttassanak-e államkötvényben, vagy sem, illetve hogy a kivitelező Gótika Kft.-t kisegítsék-e átmenetileg 180 millióval, amíg visszakapja az áfát bizonyos kiadásai után.

Részlet a Balatonfüredi Önkormányzat május 18-i ülésének jegyzőkönyvéből.
Részlet a Balatonfüredi Önkormányzat május 18-i ülésének jegyzőkönyvéből.

Hogy a helyzet egy kicsit még szebb legyen, a Gótika Kft. 100%-ban a füredi önkormányzat tulajdonában álló cég, azaz a megbízó és a kivitelező finoman szólva nem függetlenek egymástól. Ami elég érdekessé teszi a verseny kérdését, hiszen így a maguk lényegesen olcsóbb – mármint a többiekéhez képest – ajánlatuk benyújtásakor azért számíthattak rá, hogy a kiíró füredi önkormányzat emel az áron, megértő az áfa hitelezésével, a pótmunkák megítélésénél, ne adj isten eltolja a határidőt.

Az egész füredi helyzetet Pálfy Sándor képviselő összegzi a legjobban, sokat nem lehet hozzátenni:

„Innentől kezdve egyetlen cél van, hogy ez a beruházás időre fejeződjön be, legyen használható. Egyrészt mert ha ez nem történik meg, akkor elég kényelmetlen helyzetbe kerülhet a rendezvény megrendezése. Ezekkel a kondíciókkal, hogy mínusz 500 millió forinttal olcsóbban vállalta be a Gótika, hogy mínusz hat hónappal később tudta elkezdeni, hogy nem azok voltak a tervek, amik alapján az ajánlatokat adták a vállalkozások; nagyon sok mindenről nem érdemes most egyezkedni."

Ami a világbajnokságot illeti, Füreden túl is volt élet az elmúlt napokban. A Duna Arénához épül egy újabb parkoló, ez 215 millióba kerül. A fűzfői uszodában a vébé közbeszerzésein – meg egyébként 2010 óta úgy általában – hatalmasat menő Penta Industry Kft. lecseréli az uszoda gőzkazánját 217 millióért. A világbajnokságot szervező Bp2017 Kft pedig magának bérel 52 millióért gépkocsikat.