Megszorongatták, bukhat a WADA-elnök

2016.11.16. 16:33

Többen nyíltan támadták Craig Reedie-t, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökét és magát az ügynökséget Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén.

Reedie szerdán arról beszélt a közgyűlés tagjai előtt, hogy a mostani "zavaros időkben" komolyabb büntetési jogköröket szeretne a WADA-nak, és a kormányokkal való együttműködés szorosabbá tételét is javasolta. Ez után viszont védekezni kényszerült, többek között éppen az ANOC elnökének, a kuvaiti Ahmed al-Fahad al-Ahmed al-Sabah sejknek a bírálatai miatt. Reedie számára ez a helyzet azért is kellemetlen lehetett, mert a WADA vasárnap tartja tisztújítását, és a skót vezető - újabb három éves ciklusra - maradni szeretne az elnöki pozícióban.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kuvaiti tagja - és több más felszólaló - elsősorban az orosz doppingbotrány kezelési módját kritizálta, szerencsétlennek tartva azt, hogy a McLaren-jelentés első felét kevéssel a riói olimpia előtt hozták nyilvánosságra. A kritikák nem a jelentés tartalmára vonatkoznak, hanem sokkal inkább a rossz időzítésre.

Al-Sabah mindehhez azt is hozzátette, hogy már most aggódik a jelentés második felének ismertetése miatt, ugyanis az december elejére várható. Szerinte félő, hogy a NOB végrehajtó bizottságának ülése előtt közvetlenül, vagy rosszabb esetben egy nappal az után hozza majd nyilvánosságra a WADA, ami könnyen alááshatja az ott hozott döntéseket. A sejk hasonlóan elhibázottnak nevezte a dohai doppingellenőrző labor engedélyének felfüggesztéséről szóló bejelentést is, ami aznap történt, amikor az ANOC ülése megkezdődött Dohában.

A bírálatok mellett al-Sabah egyrészt javasolta a WADA központjának Montrealból Genfbe helyezését, másrészt jelezte, szerinte jobb lenne, ha az ügynökségnek semleges elnöke lenne. A véleményét a NOB is osztja, olyannyira, hogy a szervezet szóvivője szerdán elárulta: a végrehajtó bizottság november elején egyeztetett már Reedie-vel arról, hogy a jövőben semleges vezetője legyen a WADA-nak. Reedie elfogadta ezt a felvetést, a NOB pedig ezek után támogatásáról biztosította őt elnöki pályázatában. (MTI)