Ha az úszó megszomjazik, a Balatonból is kortyol

2017.07.21. 23:58

A magyar válogatottnak nem sikerült érmet szereznie a vizes világbajnokság nyíltvízi számaiban, de több top 10-es eredmény jelezte, hogy ott vagyunk a világ élvonalában. Gellért Gábor szakágvezető értékelte a balatonfüredi versenynapokat, és beszélt a 25 kilométeres szám kegyetlenségéről is. 

„Van hiányérzetem érem szempontjából. A 25 kilométert vártam meglepetésnek, két éremben is bizakodtam, de egy ilyen távon annyi minden történik, mint egy maratonfutó-versenyen. Emberfeletti teljesítmény ebben a hőségben teljesíteni a távot. Ahogy Olasz Anna 2015 után talpra állt, nagyon nagy teljesítmény tőle a világbajnoki ötödik és nyolcadik hely, persze nem titkolt dolog volt, hogy ő is érmet várt a két évvel ezelőtti ezüstje után. 

Annak ellenére minden idők legeredményesebb világbajnoksága magyar szempontból, hogy nem nyertünk érmet.

Kettő ötödik hely, egy hatodik hely, két hetedik és egy nyolcadik hely. Eddig pedig egy éremnél, vagy egy pontszerző helynél sosem volt több vb-n nyíltvízi úszásban."

Magyar eredmények:

Férfiak:

5 km: 7. Rasovszky Kristóf, 31. Papp Márk

10 km: 5. Rasovszy Kristóf, 21. Székelyi Dániel

25 km: 6. Gyurta Gergely

Nők:

5 km: 28. Juhász Janka, 29. Novoszáth Melinda

10 km: 8. Olasz Anna, 27. Sömenek Onon Kata

25 km: 5. Olasz Anna, 12. Sömenek Onon Kata

Csapatverseny: 7. Magyarország

Azt is látni kell, hogy egy viszonylag tapasztalatlan magyar válogatott indult a mostani világbajnokságon, tinédzser úszók kezdték el most építeni karrierjüket. Néhány év tapasztalatszerzéssel még magasabb szintre kerülhetnek.

„Gyakorlatilag Gyurta Gergely a csapat doyenje a maga 26 évével, Olasz Anna 23, Rasovszky Kristóf 20 éves, 1998-as, 2000-es születésű is van a csapatban. Egyértelmű, hogy Risztov Éva olimpiai sikere után emelkedő pályára állt a magyar nyíltvízi úszás, és ez folytatódik, ami jól látszik a junioroknál is.

Külön öröm, hogy Olasz Anna után van még egy fiatal, Rasovszky Kristóf, aki sikeresen tudott a felnőtt korosztályhoz csatlakozni junior Európa-bajnoki aranya után" – mondta Gellért. 

„A junior válogatott jelenleg is 16 fővel edzőtáborozik Balatonalmádiban, készülnek az Eb-re. Tavaly az Eb-n és a vb-n is a másodikak voltak az éremtáblázaton az olaszok mögött.

Sok tehetséges gyerek van.

A következő vb-n remélhetőleg még több éremnek örülhetünk."

Az emelkedő pálya a létszámban is látszik, volt olyan medencés versenye a hosszútávúszóknak, ahol több mint háromszázan indultak, és a nyíltvízi ob-n is 80-90 fős a létszám, pedig ahogy Gellért megjegyezte még tíz éve sem volt, amikor csak hatan-heten indultak.  

A nyíltvízi számokban a franciák domináltak, hat érmet közte négy aranyat szereztek Balatonfüreden. A sikerek mögött, Philippe Lucas áll, aki az olimpia bajnok Sharon van Rouwendaal edzőjeként még Hollandia érmében is benne volt.  Gellért az ő módszereiket illetve eredményeit tartja a vb egyik meglepetésének, bár eddig sem volt titok neki, hogy valamit nagyon jól csinálnak.

„Philippe Lucas korszakos edzőzseni. Óriási vágyam, hogy tanulhassak tőle, és azt megosszam a magyar kollégákkal. Gyurta Gergely már edzett nála egy évig, mondott is pár dolgot, hogy milyen iramváltásokat gyakorolnak.

Érdekes, hogy junior korban még mögöttünk vannak a franciák, felnőttben pedig ilyen erősek.

A sikert Lucas edzésmódszere, rendkívül szigorú következetessége, és óriási karizmája jelenti. Nem véletlen, hogy a világ legjobb úszói csatlakoznak hozzá, és ez a csapaterő még nagyobb szintre emeli őket."

Az úszás maratonja

A 25 kilométeres úszás öt-öt és fél óráig tart a legjobb versenyzőknek. Tényleg kimerítő szám, egy évben nem is nagyon is úsznak kettőnél többször 25-öt. Gellért elmondta, általában egy felhozó verseny van, aztán pedig vb-n, Eb-n úsznak csak újra ennyit. 

A hosszútávúszók hetente kétszer 14-15 kilométert is teljesítenek az edzéseiken.

„Fizikailag és szellemileg is nagyon megterhelő. Elképesztő figyelmet igényel. Még nehezebbé teszi, hogy a férfi mezőny megelőzi a nőit verseny közben. Az a kérdés, ki képes elviselni, hogy ekkor férfi tempót menjen, ez az egyik régi taktika" – mondta a szakágvezető. 

Gellért elmondta, hogy a frissítés is kulcsfontosságú,

könnyen fejre állhat az, aki nem visz be elég folyadékot és energiát.

A 2,5 kilométeres körökben két pontonon is tudtak felvenni az úszók frissítőt. A 25 kilométeren szinte minden alkalmat meg is ragadtak, hogy kimenjenek.

„Itt nem lehet, nem frissíteni, Gyurta Gergely mondta, hogy amikor megindult Axel Reymond, nem mert kimenni frissíteni, gyakorlatilag a hetedik körben el is éhezett. De nincs mese, ha ég a földdel is összeér, akkor is ki kell menni. Nem lehet hibázni, megvan pontosan, mikor mit kell inni" – mondta a szakágvezető.

Persze nem is kell mindig várni a frissítőállomásig, keresni sem kell a folyadékot. „A Balatonból, édesvízből szoktak inni, amúgy is elég sok hullámot nyelnek, de maguktól is isznak. A tengernél ez persze nem működik, ha véletlenül nyeltek belőle, többször hánytak már a versenyzőim."

A Balaton persze nem csak ebben különbözik a tengertől, a hullámzása is sokaknak furcsa lehet. Gyurtát is zavarták a 25 kilométeren.

A rövid apró hullámok nagyon széttörik az úszót, főleg ha olyan gyönyörű stílusban, magas könyökemeléssel, úszik valaki, mint Gyurta Gergely.

Akik nyújtott karral haladnak, mint Székelyi Dániel vagy Olasz Anna, azoknak kevesebb problémájuk van ezzel" – mondta Gellért. 

A Balaton persze sokaknak így is tetszik, a szakágvezető szerint nincs jobb helyszíne ennek a számnak a világon. A brazilok is lelkendeztek neki, hogy ilyen békét és nyugalmat hiába keresnének Rio de Janeiróban vagy Sao Paulóban.