Több mint ezer orosz volt benne az állami doppingprogramban

2016.12.09. 12:59

Több mint ezer orosz sportoló vett részt az államilag szervezett doppingolásban 2011 óta, derült ki a McLaren-jelentés ma nyilvánosságra hozott második részéből.

A jelentés állítja, több mint 30 sportágat vontak be rendszerbe, ezzel évek óta torzították a világversenyek eredményeit.

A Nemzetközi Antidopping Csoport (WADA) vizsgálatát vezető Richard McLaren azt is közölte, hogy négy Szocsiban versenyző téli olimpikonról, és öt 2012-ben Londonban induló sportolóról derült ki, hogy érintettek az intézményes összeesküvésben. Őket még nem fosztották meg érmeiktől.

A jelentésből kiderült, hogy az oroszok folyamatosan finomítottak módszereiken London óta. Két nagy világversenyen, a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnokságon és a 2014-es téli olimpián nem is volt túl nehéz fedezniük a doppingoló sportolóikat, hiszen mindkettőt Oroszország rendezte.

A laborokban is folytak a kísérletek, hogyan lehet a WADA-szabályokat kijátszani, a moszkvai laboratóriumban havi rendszerességgel végeztek DNS- és sóteszteket 2011 és 2015 között.

Egyéb praktikákra is fény derült:

  • például Szocsiban két női hokijátékosnak is valahogy férfitől származó vizeletmintája lett,
  • négy olimpiai bajnok mintájába biztosan belenyúltak
  • olyan emailek is előkerültek, amelyben az orosz sportminisztériumtól kérnek instrukciókat, hogy mi tegyenek a pozitív doppingmintákkal.
  • a sportminisztérium olyan sztreoidkoktélok fejlesztésébe belekezdett a londoni olimpia előtt, olyan doppingszereket akartak létrehozni, amelyek hatnak ugyan, de a kimutathatósági küszöb alatt maradnak.
  • a manipulált doppingmintákat kávéval szinezték meg, hogy tudják melyek azok
  • hat összesen 21 érmet nyerő paralimpikonról derült ki, hogy meghamisították a mintáikat