24.hu: Hibás volt Vajnáék rádiós pályázata, mégis ők nyertek

2017.09.04. 10:44

Az Andy Vajna Radio Plus Kft.-je nyerte volna az NMHH békéscsabai 88,9 MHz rádiós frekvenciára kiírt pályázatát, ám a döntést bíróságon megtámadták, így egyelőre nincs győztes. A 24.hu azt írja, hogy több száz oldalnyi dokumentum szivárgott ki hozzájuk az eljárásról, amik azt bizonyítják, hogy a NMHH döntése során olyan súlyos szabálytalanságokat követett el Andy Vajna cége, hogy

el sem lett volna szabad kezdeni a pályázat tartalmi értékelését, ehhez képest később őket hozták ki, egy ponttal, győztesen.

A cikk szerint a pályázóktól elvárják, hogy nyissanak egy olyan elkülönített célszámlát egy banknál, amihez a pályázók sem tudnak hozzáférni, hogy sikeres pályázat esetén ebből a az összegből lehessen a rádió első 3 havi működését finanszírozni. Ezzel szemben a Vajna-féle rádió részéről először csak egy folyószámláról szóló papírt hoztak, ami ráadásul nem is volt friss. Ezt követően hiánypótlásra kaptak lehetőséget, de ekkor sem sikerült bemutatni egy a pályázati feltételeknek megfelelő célszámlát. Ez önmagában elég lenne a kizáráshoz, ezzel szemben viszont harmadszori korrekció lehetőségét is megkapta Andy Vajna cége.

Harmadszorra egy másik banktól, a Duna Takaréktól szereztek igazolást, ám ez sem megfelelő, mert ez azt bizonyította, hogy január 24-én állt a cég rendelkezésére a szükséges összeg, a feltételek között viszont az szerepelt, hogy már november 21-én meg kellett nyitni ezt a bizonyos számlát, amit a beadott igazolás biztosan nem tudott megerősíteni.

Szintén hiánypótlásra szólították fel Vajnáékat azért, mert nem küldtek részletes információkat a Radio Plus cég tényleges tulajdonosának, a delaware-i adóparadicsomban bejegyzett CinergiPicturesEnvironment Inc. alapító okiratáról és a tulajdonosi hálóról.

A 24.hu-hoz kikerült hiánypótlásra küldött dokumentumok között több olyan is van, amin nem stimmel a dátum, mert hivatalosan mindenen a december 20-ai dátumnak kellene szerepelnie, de több olyan is van, amit későbbre dátumoztak.

A Rádió1 azt mondta a 24.hu-nak, hogy a folyamatban lévő felülvizsgálat lezárásáig nem tudnak nyilatkozni az eljárásról, vagy a beadott dokumentumokról.

A Médiatanács felhívta a lap figyelmét, hogy a kiszivárgott dokumentumok védett titoknak minősülnek, az eljárásról pedig csak azután mondhatnák bármit is, ha az lezárult. A pályázati anyagok is azután lesznek nyilvánosak, ha megvan a nyertes és szerződést is kötöttek vele.

A helyzet különlegessége, hogy a békéscsabai 88,9 frekvenciát eddig az Interax Kft. üzemelteti, immáron 24 éve, családi vállalkozásban. A rádió összes műsora helyben készül, ezzel helyi szakembereknek munkát adva. Vajna cégének pályázatában az szerepel, hogy a jövőben mindössze napi 4 órányi tartalom készülne helyben, a többit Budapestről vennék át. Az NMHH honlapján meg lehet nézni a két pályázat értékelését.

Az eljárás végéig az Intertax KFt. azért tudja folytatni a munkát, mert minden második hónapban 60 napos ideiglenes frekvenciahasználati kérelmet nyújtanak be a Médiatanácshoz. A bizonytalan helyzet miatt azonban rosszabb anyagi helyzetbe kerültek, hiszen nem tudnak hosszú távra szerződni a hirdetőikkel. A 24.hu megjegyzi, hogy annak idején a Klubrádió került hasonló helyzetbe.

Frissítés: A cikk egy korábbi verziójában hibásan szerepelt, hogy a Radio Plus Kft. frekvencia hasznosítást nyert, hiszen a Médiatanács döntését a másik pályázó fél megtámadta, így a bírósági döntés megszületéséig egyik féllel sem köthet szerződést a Médiatanács, így a Radio Plus Kft. győztes sem lehet.