Nemzetközi újságírók aggódnak a Habony-média külföldi terjeszkedése miatt

2017.04.24. 15:10
A Reporters Sans Frontiers (RSF), azaz a Riporterek Határok Nélkül nevű újságíró érdekvédelmi szervezet szerint Orbán igazi fenyegetést jelent a szlovén média függetlenségére.

Még április elején három Habony-közeli médiavállalat, a Modern Media Group (MMG), a Ridikül Magazin és a Ripost a helyi szabályozást kikerülve, egyenként 15-15 százalékos részesedést szerzett a szlovén Novatv24.si-ben - ez a magát konzervatívnak mondott, ellenzéki SDS-t támogatja, mellyel a Fidesz is jó kapcsolatot ápol. 

Az RSF pedig erre reagált a közleményében, amit a Hvg ismertetett: "Már nem elég Orbán Viktornak, hogy a Magyarországon eluralja a médiát, megpróbálja kiterjeszteni hatalmát külföldre is" - kezdődik a szöveg, amely idézi Pauline Adès-Mevelt, az RSF balkáni fiókjának vezetőjét is, aki szerint Orbán embere a törvények megkerülésével csak további bizonyítékát adta, hogy a média befolyásolása a célja. "Orbán igazi fenyegetést jelent a szlovén média függetlenségére" - mondja Pauline Adès-Mevel.

A közlemény kitér a CEU- és civiltörvényre, illetve a 2010 óta látott legnagyobb tiltakozáshullámra, és azzal végződik, hogy Magyarország az RSF 2016-os Szabad Sajtó Indexén 180 ország közül a 67. helyen áll.