Azt akarom látni, hogy ölik a zombikat

kultrovat podcast

A hetedik évad nyitánya után nem vártunk túl sok jót a Walking Deadtől, de ez a mostani nyolc rész még így alulmúlta a várakozásainkat. Borzalmas forgatókönyv, színészkedni alig tudó szereplők és úgy általában nehéz megmondani az egykoron körbeimádott sorozatról, hogy 2016-ban mégis miért éri meg nézni. A vigyorgó gyilkos Negan miatt? Jó nézni a becsicskult Ricket és Darylt? És egyébként is, mi a fene történik a többi szereplővel?

3

A mid-season finálé után Sixx, Sajó és Koroknai Geri, a sportrovat sorozatfüggő munkatársa ültek le beszélgetni azzal a tervvel, hogy lehet jövőre már nem is lesz miről beszélni a Walking Dead esetében. Aztán a műsor végén kiderül, hogy még így is állatira várjuk a februári folytatást.

És ez miért jó?

Podcastot hallgatni nagyon jó. Hosszú utazásokon, amikor már az összes zenénket rongyosra hallgattuk, és kiolvastuk a könyvet, és egyébként is ráz a busz/vonat, és összefolynak a betűk. És míg olvasni csak nehézkesen, podcastot hallgatni vezetés közben is lehet, sokkal jobb élmény mint bármelyik kereskedelmi rádió reklámszüneteit nyomogatni. Podcastot hallgatni futás és edzés közben is nagyon hasznos, mert így szellemileg nem vész kárba az az idő sem, amit a testedzésre fordítunk. Podcastot hallgatni takarítás és mosogatás közben is nagyon élvezetes, úgy elszáll az idő, mintha sosem lett volna. Sőt, ha nem olyan a munkája, mint nekünk, hogy szavakat kell egymás mögé rakni, hanem mondjuk pixeleket vagy dobozokat, akkor még munka közben is csak úgy szalad vele az idő.