Nyilatkoztak a botrányba fulladt cannes-i premierbuliról a magyar filmesek

2017.05.24. 11:27

Az Out című film bemutatója után az alkotók közül kedden hajnalban többeket is a rendőrök vittek el, Kristóf György rendező és a stáb most közleményben reagált az esettel kapcsolatban elhangzottakra.

Az alkotók azt írják, hogy az Out című szlovák–magyar–cseh koprodukcióban készült film premierje után történt incidensről „sok félinformáció kering a médiában”, ezért az alábbiakban tisztáznák, mi is történt:

„Kristóf György elsőfilmes az Un Certain Regard versenyszekcióba meghívott alkotásának hétfőn volt a világpremierje Cannes-ban, amelyet követően a stábtagok hajnalig ünnepeltek. Egy nyilvános szórakozóhelyen szóváltás alakult ki a biztonsági személyzet és az alkotók között, amelyben a cseh hangmérnök, Jan Richtr karját a biztonsági őrök eltörték.

Ezt követően a helyszínre érkező rendőrök és mentők intézkedtek, aminek során a rendőrségre vitték a rendezőt, valamint a cseh és szlovák producert. A szórakozóhelyen és a rendőri eljárás során történtek felkavarták a film készítőit, s az esetet a fesztivál felé hivatalos levélben jelezték. A fesztivál együttérzéséről biztosította az alkotókat, s ígéretet tettek, hogy segítenek a helyzet tisztázásában és rendezésében” – írja a közlemény.

Az alkotók sajnálatosnak tartják, hogy a film kapcsán csak a kellemetlen esetről esik szó a magyar médiában”, és a sajtóközleménnyel lezártnak tekintik az ügyet. Kristóf György alkotása június 15-én kerül országszerte a magyar mozikba, a film premierjéről készült cannes-i videónk pedig itt látható.

Ne maradjon le semmiről!