Transznemű nők zaklatásával vádolják Az ítélet: család sztárját

2017.11.17. 11:47

A Magyarországon leginkább Az ítélet: család című sorozat ikerpárja, George és Oscar Bluth megformálójaként ismert, 73 éves Jeffrey Tambort már két nő vádolja azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket az Amazon stúdió Transparent című sorozatának forgatása közben - írja a Hollywood Reporter. A sorozatban Tambor egy nőként nemrég előbújt transznemű embert játszik, aki épp a közösség tagjaival és az új élettel ismerkedik.

Jeffrey Tambort a Az ítélet: család című sorozatban
Jeffrey Tambort a Az ítélet: család című sorozatban
Fotó: port.hu

Tambor ellen néhány napja már vizsgálatot indított az Amazon, amikor a személyi asszisztense, egy Van Barnes nevű transznemű nő megvádolta, azonban az ügyvédje szerint ő a vizsgálat végéig nem mondhat részleteket az ügyről. Barnes egy privát Facebook-posztban írt részleteket, amely persze rögtön kiszivárgott. Eszerint a bejegyzésben meg nem nevezett munkaadó olyanokat mondott, mint hogy

Barnesnak le kéne feküdnie vele, ha megfelelő fizetést szeretné, ami amúgy "nem fog sokáig tartani", hiszen az illető "hamar eldurran".

Az illető emellett többször rácsapott Barnes fenekére, hangosan pornót játszott le előtte, de a szexuális töltetű cselekedetek mellett pedig sokszor meg is alázta, haszontalannak nevezte, aki semmit nem képes jól csinálni.

A sorozat egyik transznemű színésznője, a jógatanárt alakító Trace Lysette amellett, hogy megerősítette Barnes vádjait, a saját történetével is előállt. Egy olyan, Tamborral közös jelenetről számolt be, amelyben Lysette-en csak egy kis, szexi fehérnemű van. Állítása szerint amint megjelent a forgatáson a jelmezben, megjegyezte: "Te jó isten, Trace. Kedvem lenne megtámadni téged szexuálisan." A megjegyzés elhangzását a jelen lévő harmadik színész is megerősítette. De ekkor még mindenki nevetett, annyira abszurdnak tűnt a mondat.

Pár perccel később, a felvételek közti szünetben a vékony szaténkimonót viselő Tambor állítólag odalépett a sarokban álló Lysette-hez. "Mezítláb rálépett az én szintén meztelen lábamra, hogy ne tudjak megmozdulni, odahajolt hozzám, és elkezdte gyorsan hozzám dörgölni a testét. Éreztem a péniszét a csípőmön a vékony ruhán keresztül" - monja Lysette, aki ez után odébb tolta a férfit. Mint mondja, a jelenetet a többiek nem látták, vagy ha látták is, azt hihették, Tambor csak megöleli a nőt.

A jelenet, amelynek forgatása közben állítólag a támadás történt

A Transparentet pár éve hollywoodi újoncként forgatni kezdő Lysette azt mondja, már korábban is tapasztalt furcsa közeledést Tambortól, de akkor még nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Volt, hogy nyilvános eseményen úgy tűnt, mintha a nő arcát akarná megpuszilni, de aztán "véletlenül" a száját csókolta meg, máskor a homlokát puszilgatta. Egyszer pedig összehozta a menedzserével, és amikor Lysette megköszönte neki a gesztust, Tambor úgy felelt: "Trace, én tényleg hiszek benned. És tudod mit? Még csak nem is akarok szexelni veled" - mondta, majd a nő állítása szerint félreérthetetlenül úgy mérte végig a testét, mint aki nagyon is szeretne szexelni vele.

Tambor a Hollywood Reporter megkeresésére kiadott egy közleményt, amelynek szóhasználata meglepően hasonló több másik, zaklatással vádolt, és csak látszólag bocsánatot kérő férfi fogalmazásmódjához. Először közli, hogy a szerepével a sorozatban "hihetetlen, pozitív" hatást gyakorolt a transzneműek megítélésére, most pedig mégis megvádolták. Azt is leírja, tudja, hogy sosem volt vele könnyű együtt dolgozni, mert hirtelen haragú és hajlamos nyersen kifejezni magát, "De szexuális ragadozó soha nem voltam.

Mélységesen sajnálom, ha bármilyen cselekedetemet valaki úgy értelmezte félre, mintha szexuális agressziót tartalmazna, vagy ha valaha is megsértettem vagy bántottam bárkit."

Majd közli, hihetetlenül felkavarja, hogy ilyesmikkel vádolják.

Az Amazon szóvivője azt közölte a Hollywood Reporterrel, hogy Lysette "új információit" is figyelembe fogják venni a már zajló vizsgálatban.

Ne maradjon le semmiről!