Kína is bekeményített Észak-Koreával szemben

2017.11.24. 12:13 Módosítva: 2017.11.24. 12:14

Az Észak-Koreát sújtó nemzetközi szankcióknak engedelmeskedve Kína nem importált vasércet, ólmot és szenet Észak-Koreából októberben, és megszüntette a gázolaj, a benzin és a kukorica Észak-Koreába irányuló exportját – derült ki a kínai vámszolgálat pénteken közzétett adataiból, amelyekről az MTI számolt be.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által augusztusban elrendelt újabb büntetőintézkedések szeptember 5-én léptek érvénybe. Az atom- és rakétaprogramja miatt szankciókkal sújtott Észak-Korea immár nem exportálhat szenet, vasércet, ólomércet, halat és tenger gyümölcseit sem. Ha betartják, Észak-Korea exportbevételei legalább egyharmaddal, évente egymilliárd dollárral csökkenhetnek.

2015 júliusa óta először fordult elő, hogy Kína nem exportált benzint a szomszédos Észak-Koreába, míg a gázolaj esetében utoljára 2016 augusztusában volt kiesés. Az idei év első tíz hónapjában Kína 4,82 millió tonna szenet importált Észak-Koreából, ez éves összevetésben 74 százalékos csökkenést jelent. A vasérc importja azonban 15,7 százalékkal nőtt, az ólomércé 12,8 százalékkal, a molibdénércé 25,5 százalékkal emelkedett, míg a cinkércé 97,7 százalékkal csökkent.

A szóban forgó korlátozás azonban nem jelenti, hogy a többi termékből is visszaesett volna a kereskedelem lendülete. Az Észak-Koreába irányuló kínai exporton belül októberben éves összehasonlításban a szójaolaj mennyisége 24,4 százalékkal, a szójaliszté 65,3 százalékkal, az etanolé 114,5 százalékkal, a cukoré pedig 902 százalékkal nőtt, míg a keroziné 52,9 százalékkal, a rizsé pedig 82,9 százalékkal csökkent.