Az OECD új brexit-népszavazást javasolt a briteknek

2017.10.18. 08:05

A brit gazdasági minisztérium határozottan visszautasította az OECD javaslatát, hogy a kormány írjon ki egy új brexit-népszavazást  – írja a Guardian. A szervezet szerint jelentős gazdasági haszonnal járna a döntés revideálása, amire egyébként jókora esély is lenne a legutóbbi közvéleménykutatásokat alapul véve. Már ha tartanának egy új népszavazást, de nem fognak. 

Az OECD azt írta a brexitet tárgyaló legújabb jelentésében, feljavítaná az Egyesült Királyság számára jelzett gyászos kilátásokat, ha a mégis maradnának az EU-ban. A témában nyilatkozó brit politikusok azonban elszántnak tűnnek az ellenkező irányba. Elhagyjuk az Európai Uniót, nem lesz második referendum – közölte a gazdasági minisztérium tömören, egyben azt is érzékeltetve, hogy nem örülnek az OECD beavatkozási kísérletének a folyamatokba. 

A brexit mellett továbbra is kiálló politikai erők még keményebben kritizálták a szervezet javaslatát: "Nevetséges, hogy az EU pénzéből fenntartott OECD éppen akkor próbál beavatkozni a tárgyalásokba, amikor az Brüsszelnek épp a legkedvezőbb", mondta a Change Britain feje, Gisela Stuart. 

Az OECD azt is írta, akárhogy is lesz, az Egyesült Királyságnak mindenképp az az érdeke, hogy a lehető legszorosabb gazdasági kapcsolatokat alakítsa ki az EU-vel, különben hosszútávú hahyatlással kell szembenéznie. A brexit-tárgyalások nem állnak túl jól, múlt hétre nagyjából patthelyzet alakult ki az uniós vezetők szerint. Hétfőn az EU részéről Juncker, a britek részéről pedig Theresa May kormányfő közös nyilatkozatban közölték, hogy fel kell gyorsítani a folyamatot.