A Római-part két végén elkezdődik a munka

2017.10.25. 10:33

Elfogadta a fővárosi közgyűlés a Tarlós István által múlt héten bejelentett javaslatot, miszerint a Római-part elején és végén betorkolló két patak árvízvédelmével kezdődjön meg az építkezés, ám a két torkolat között húzódó 3 kilométeres gát nyomvonaláról áprilisig még folyjon vita.

Az ellenzék elviekben egyetértett ezzel az elvi döntéssel, de mint Horváth Csaba MSZP-s képviselő elmondta, azzal a kikötéssel, hogy derüljön ki, mennyibe kerül a patakokon a védmű építése. Valamint azzal, hogy ha elvi a döntés, akkor a pontos bekerülési adatokkal döntsenek majd újra róla.

Tarlós István a szocialista képviselő hozzászólására így reagált:

Kicsit csillapodjon, Horváth pajtás!

Majd a főpolgármester mély retorikai-stilisztikai ismereteit megcsillantva kifejtette, hogy Horváth képviselő az ókori filippikákhoz hasonlóan, összegyűjtött tarlósozó dörgedelmekkel szeretne bevonulni az irodalomba. 

A főpolgármester hozzátette: tudja, hogy sokakat bosszant a mai javaslat, mert azt hitték a római-parti gát ügyéről, hogy micsoda politikai húsleves van előttük, jól ki lehet majd használni kampányolásra. A javaslat viszont kihúzza ez alól a szőnyeget.

Tarlós közölte végül, hogy becslés szerint a Barát-patak védműve 1 milliárd forintba, az Aranyhegyi-ároké pedig 1,3 milliárd forintba kerül, építésük egy évig tart. Míg épülnek, folyhat a vita a nyomvonalról.

Hogy ez nem teljesen így van, azt Estók Sándor helyi lakos mondta el a közgyűlés előtt, hiszen a zöldek és civilek által követelt Királyok útja – Nánási úti nyomvonalat a legutóbbi döntés, amit a mai megerősített, kizárja a lehetőségek közül.

Frissítés: De mégis úgy van, mert mint Tarlós István lapunknak elmondta az ülés után, a korábbi döntést végül nemhogy megerősítette, hanem visszavonta a fővárosi közgyűlés, így kinyílt a vita lehetősége a 3., azaz a Királyok útja – Nánási úti nyomvonal esetében is.

Emlékeztetőül: a római-parti gátra eddig három nyomvonal-változat merült fel.

Az első szerint a part mentén, a Duna vonalától kissé beljebb, feltöltéssel haladjon a gát. Ez ellen tiltakozott több civil szervezet – igaz, van olyan egyesület is, ami támogatja.

A második a Bús Balázs-féle javaslat, ami szerint még mindig a parton, de az első verzióhoz képet még beljebb, a kerítések vonalában épüljön a gát. Ezt sem támogatja civilek túlnyomó része.

A harmadik verzió szerint a Nánási út – Királyok útja vonalában haladjon a gát, még legalább 200 méterrel beljebb. Ezt támogatják a zöldek és a civilek nagy része. Nem támogatja viszont a főváros és a kerület, mert akkor a part és a gát közötti 200 méter széles sáv védtelenné válna árvízkor. 

Újpesten újabb fizetős parkolási zónák lesznek, a Városligetben viszont eltörlik a fizetős parkolást

A fővárosi közgyűlés megszavazta, hogy Újpesten a József Attila utcánál fizetős parkolási övezetet alakítsanak ki. Erre azért volt szükség, mert a XIII. kerület mára teljesen fizetőssé vált, ezért az autósok Újpesten kerestek ingyenes parkolóhelyet. Az új övezetbe beletartozik az Újpest-Városkapu metrómegállónál levő P+R parkoló is, igaz, a rendelet szövege szerint 3 órányi díjfizetéssel egész a metró zárásáig lehet majd parkolni.

Megszűnik ugyanakkor hétvégén a fizetős parkolás a Városligetben. Ezt a ligettel szomszédos VI. és VII. kerület kérte, mert eddig hétvégenként elborították az utcáikat a ligetbe látogatók autói. Hétvégén ugyanis a két kerületben ingyenes a parkolás.