Tarlós népszavazást kezdeményez a római-parti gátról

D  AS20170904007
2017.09.11. 21:02

A főpolgármester kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén, hogy budapesti szintű ügydöntő népszavazást tartsanak a római-parti védműről, írja az MTI.

Tarlós István az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában elmondta: felveti a népszavazás lehetőségét a testület előtt, mert már nem szakmai vita folyik az ügyben, és a vita ma már nem kezelhető. Megjegyezte, a népszavazás kiírásáról szóló esetleges közgyűlési döntést a Kúria írhatja majd még felül.

A műsorvezető felhozta Tarlósnak felidézte annak az egyesületnek a posztját, akik közvetlenül a partra húznák a gátat. Az egyesület a Facebook-oldalán olyan bejegyzést tett közzé, amelyben az olvasható: zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni a Római-parton 70 hektáron élőket. Erre az Együtt úgy reagált, hogy ez a 30-as éveket idéző náci propaganda.

Tarlós azt mondta, amikor hallott az előbbiekről, akkor nála "betelt a pohár". Az idézett mondatot a Facebook-posztból visszataszítónak nevezte. Szerinte biztos, hogy a parton kellene a gátat megépíteni, de ha már ezt a "kártyát is bedobják", és rögtön el is kezdték "felpumpálni a dolgot", akkor legyen budapesti népszavazás. Erről majd a közgyűlés dönt szeptember 27-én. A főpolgármester megemlítette: nem tudja megállapítani, hogy "kik és milyen motivációval jöttek elő" az említett "eléggé visszataszító" mondattal.

Kicsivel több mint két hete megtagadta az Együtt és a Párbeszéd által a római-parti mobilgát megépítése ellen benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését pénteki ülésén a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), amely szerint a főváros törvényesen jelölte ki a védmű nyomvonalát, így e kérdésben nem tartható népszavazás.

Augusztus végén írtunk egy felmérés eredményeiről. Eszerint a fővárosiak többsége nem a part mentén szeretné inkább a Római-partra tervezett mobilgátat, hanem feljebb, a Nánási – Királyok útja mentén fejlesztené a jelenlegi gátat. Abban a kérdésben pedig, hogy kinek kellene dönteni a gát helyéről, a válaszok jóval megosztottabbak voltak. A legtöbben (38 százalék) a III. kerületi lakosság népszavazásos döntésére bízná a kérdést. A második legnépszerűbb opció (27 százalék) pártatlan szakértő zsűrit bízna meg ezzel a feladattal, míg 19 százaléka a fővárosiaknak az összes budapestit megkérdezné népszavazáson. A legkevesebben azok vannak, akik a Fővárosi Közgyűlésre bíznák a kérdést: 11 százalék hagyná a politikusok kezében az ügyet.

Egyébként 4 éve, 2013-ban egyszer már felvetett tarlós a helyi népszavazás lehetőségét a gátról. Egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy vizsgálják, melyik önkormányzatnak kell kiírni azt. Ha a fővárosinak, akkor kezdeményezni fogja a közgyűlésnél, ha a II. kerületinek, akkor majd a fideszes polgármestert kéri meg. Arról beszélt akkor, hogy nem "katasztrófaturisták összehangolt véleményére" kíváncsi, hanem a helyi lakosságéra.