Népszavazás lehet a Liget beépítéséről

2017.03.24. 13:38 Módosítva: 2017.03.24. 16:47

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy módosítsa a Városligeti építési szabályzatot, hogy a Városliget közpark megengedett legkisebb zöldfelülete 70 százalék legyen?

Erről a kérdésről szavazhatnak a fővárosiak, miután a Fővárosi Választási Bizottság hitelesítette a Moldován László, ligetvédő és hetedik kerületi LMP-s képviselő által beadott kérdést.

Moldován László az Indexnek elmondta, hogy három kérdést adott be a bizottsághoz, amelyek közül csak egy ment át. Az egyik elkaszált kérdés 3 százalékban maximalizálta volna a beépíthetőséget, a másik pedig zöldfelület helyett zöldterületre kérdezett rá.

A képviselő úgy vélte, a bizottság a legkevésbé szigorú lehetőséget fogadta el. Szerinte ha sikerül megszavazni a szigorítást, akkor ez „jelentősen korlátozza a Liget-projekt lehetőségeit.”

A Liget-projektből nem minden tervezett épületet építhetnek majd meg a parkban.

A kérdés valódi értelméről még lehet vita, mivel a Liget-projekt kommunikációjában is szerepeltetett zöldfelület került be a kérdésbe, nem pedig a zöldterület.

A zöldfelület definíciója ugyanis tág teret enged a jogászkodásnak. A zöldfelület biológiaig aktív, növényzettel fedett területet jelent. Ezt pedig egy beruházó akár értelmezheti úgy is, hogy gyeptéglákat terít egy mélygarázs beton tetejére. Erre a megközelítésre hajlandóságot mutat a Városliget Zrt. amely kommunikációs anyagaiban az ilyen területeket, sőt, a városligeti tó vizét is beleszámolja a zöldfelületbe, így jön ki, hogy nagy épületek Ligetbe építése után mégis növekszik a zöldfelület.

Moldován rámutatott, hogy az elfogadott kérdésben a közpark szó szerepel, míg a Liget építkezések ennél tágabb területen folynak, azaz a park szélén tervezett beruházásokat ez a népszavazás nem befolyásolja.

Ha a kérdést 15 napig nem fellebbezik meg, akkor aláírásgyűjtés indul Budapesten. 138 ezer aláírás összegyűjtése után pedig a budapestiek szavazhatnak a Liget-projekt sorsáról. Úgy tudjuk, az LMP el akarja kerülni, hogy nyáron kelljen aláírásokat gyűjteni a fővárosban, ezért a pártban fontolgatják, hogy a hitelesített kérdést újra beadják később. 

A Városliget Zrt. közleménye

Az Városliget évtizedek óta elhanyagolt növényállománya teljes rehabilitációra szorul, a park zöldfelületi aránya jelenleg mintegy 60 százalék és naponta több mint tízezer, a Ligeten áthaladó autó jelent óriási környezetterhelést. A parkot átfogóan megújító Liget Budapest Projektnek köszönhetően ez a zöldfelület aránya 65 százalékra növekszik, rehabilitálják a növényzetet és radikálisian csökken majd az autóforgalom a Ligetben. A projektnek köszönhetően így az évtized végére egy zöldebb és élhetőbb Városliget várja majd a parkhasználókat.

A Városliget megújítása természetesen nem történhet meg a parkot látogatók és használók véleményének megkérdezése nélkül. A Liget Budapest Projekt terveinek megalkotása óta folyamatosak a társadalmi egyeztetések, és tavaly nyár óta külön miniszteri biztos felügyeli a park zöldfelületi megújítását Persányi Miklós személyében, aki életre hívta a Liget Park Fórum-sorozatot. A párbeszéd során végül 118 szervezet, intézmény és közösség képviselői fogalmaztak meg különböző észrevételeket, javaslatokat, illetve kérdéseket: összesen 558-at, melyek legnagyobb része alkalmas a megvalósításra, ezeket beillesztik a park végleges terveibe.

Mindezek kapcsán fontos megjegyezni, hogy a Városliget Zrt. megbízásából az Ipsos Zrt. tavaly tavasszal kétfázisú (kvalitatív és kvantitatív) kutatást végzett a budapestiek és a Városliget használói körében a park átfogó megújítását szolgáló Liget Projektről. A felmérés legfontosabb eredménye szerint a megkérdezett Városliget használók 69 százaléka egyetértett azzal, hogy új, korszerű kulturális intézmények is kerüljenek a Ligetbe, ha közben a park zöldfelületét is fejlesztik, és annak nagyságát növelik.

A Városliget Zrt., mint a Liget Budapest Projekt végrehajtására létrehozott szerv természetesen a mindenkori hatályos jogi kereteknek megfelelően valósítja meg a Városliget teljes megújítását. Az elérendő zöldfelület mértékét a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) határozza meg, amelynek alapján már most is jelentősen nőni fog a park zöldfelülete a jelenlegihez képest. Amennyiben a VÉSZ-ben foglalt rendelkezések változnak, természetesen a Városliget Zrt. annak megfelelően folytatja a Liget Budapest Projekt végrehajtását, a Városliget komplex megújítását.