13 évet kapott a férfi, aki bekristályozva szurkálta össze a kislányát

2017.03.16. 10:48 Módosítva: 2017.03.16. 10:59

Jogerősen 13 év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei férfit, aki egy konyhakéssel többször mellkason szúrta saját másfél éves kislányát. A táblabíróság tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a 33 esztendős férfit. A szabadságvesztés mellett megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát is.

A férfit erőszakos bűncselekmény miatt korábban már öt év fegyházra ítélték, 2014-ben született kislányával, élettársával és rokonaival lakott egy lajosmizsei házban, míg az asszony 2015 májusában el nem hagyta.

A férfi 2014-től többször fogyasztott kábítószert. A bűncselekmény elkövetése előtt négy napig kristályt szívott bánatában, mert élettárasa nem költözött vissza hozzá. A drog hatására a férfi hallucinált. Azt gondolta, hogy a körülötte lévő családtagjai meg akarják ölni, gyermekét el akarják tőle venni. 2015. szeptember 10-én ezért reggel magához vett egy 21 centiméteres pengéjű konyhakést, magához ölelte kislányát és négyszer mellkason szúrta. Ezután öngyilkosságot akart elkövetni, önmagát is háromszor megsebezte, de csak jelentéktelen sérüléseket okozott saját magának.

Amikor szülei meglátták a véres férfit, elvették tőle a kislányt és a kést, majd mentőt hívtak. A mentősök a gyermeket nem vizsgálták meg, mert a rokonok azt állították, csak a férfi sérült meg. A vádlottat kórházba vitték, ám ezután a nagymama észrevette a kislány mellkasi sérüléseit, ezért orvoshoz vitte.

Az orvos nem ismerte fel a mellkasba és hasüregbe hatoló szúrt sérüléseket, ezért azokat leragasztotta, és hazaküldte őket. A gyerekhez csak azután hívtak mentőt, hogy délután vért hányt.

Sérüléseit Szegeden látták el, életét a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. A tárgyalásra kezén és lábán összebilincselve elővezetett férfi tagadta, hogy ő sebesítette volna meg életveszélyesen gyermekét, az utolsó szó jogán azt mondta: mindketten áldozatok.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport