Németh Szilárd az „álcivilekről”: Nem lesz kitakarítás. Lesz kitakarítás. Ezek csak szavak

Szürreális sajtótájékoztatót tartott Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a határvadászok eskütétele alkalmából. Először röviden összefoglalta az illegális bevándorlás megakadályozására és az ország biztonságának megőrzésére eddig hozott kormányintézkedéseket. Aztán kérdésekre válaszolt, és ezzel egy egészen furcsa párbeszéd kezdődött közte és az újságírók között.

Németh Szilárd először cáfolta, hogy ő nevezte volna meg az országból kitakarítandó álcivil szervezeteket. Szerinte azzal, hogy egy korábbi alkalommal egy újságíró rákérdezett a szervezetekre (TASZ, Magyar Helsinki Bizottság, Transparency International Magyarország), a szervezetek maguk vették magukra ezt az inget, de hogy ezt pontosan hogyan értette, az nem derült ki.

Később az egyik újságíró rákérdezett, hogy az Eötvös Károly intézetet is álcivilnek tartja-e, mire Németh visszakérdezett, hogy most épp az inget akarja-e a sajtó ráhúzni egy szervezetre: ekkor vált világossá, hogy szerinte a média szándékosan torzítja a mondanivalóját, és ezt később ki is mondta.

Ennek fényében persze nagy kérdés, hogy jó ötlet-e Németh Szilárdnak sajtótájékoztatókat tartani, de hogy intellektuális tartását megőrizze, a kormány legitimációs felhatalmazása kapcsán váratlanul a német filozófus Jürgen Habermast emlegette. A médiamunkások azonban ennek ellenére további kérdésekkel, illetve a kijelentései közti ellentmondások felhánytorgatásával zaklatták. Becsületére legyen mondva, Németh derekasan tűrte a rohamokat – igaz, amit mondott, azzal szinte sosem sikerült megválaszolni a kérdéseket.

Az mindenesetre kiderült, hogy szerinte

• a kérdéses álcivilek „brutális nyomás” alá helyezték a kormányt;
• a politikusok vagyonnyilatkozati kötelezettsége (ezt vezetnék most be a civil szervezetek vezetőire) az egyik legszigorúbb Európában;
• ezért ugyanannyira kell majd komolyan venni a civil szervezetek vezetőinek a bevallását, mint a politikusokét (!), hogy kiderüljön, miből élnek, ki fizeti őket, milyen külföldi érdeket szolgálnak;
• a titkosszolgálatok nagyon komoly munkát végeznek a külföldi befolyások felderítésére (ennek illusztrálására meg is említette „KGBéla” ügyét);
• meg kell nézni, a kérdéses civilek honlapjait, hogy „mekkora forrásokat” kapnak, milyen füzeteket terjesztenek, milyen eszközöket adnak az illegális bevándorlóknak, hogyan képzik ki őket.

Németh Szilárd a CÖF kapcsán teljesen magától értetődően beszélt arról, hogy ha egy szervezet a kormányt támogatja, nem lehet álcivil, mert

az a politika, ami mellett kiáll a békemenet, átesett egy választási, legitimációs próbán.

A másik oldalon ez nem látszik, „egyértelmű”, hogy egy idegen érdeket szolgálnak, ami mellett itthon senki nem állt ki. Ezért „álvalóságot” készítenek, és „annak a mátrixnak” akarnak megfelelni, nem az emberek elvárásainak.

Németh kicsit visszavett az álcivilek kitakarításának szükségességéről szóló korábbi kijelentéséből. Ezt így fejtette ki:

• Nincs szó eltakarításról.
• Bár szó volt eltakarításról.
• Nem a szavak az érdekesek.
• Ezek a szervezetek báránybőrbe bújt farkasok, eddig lehetett itt nekik kóborolni, ennek most vége.

Azokra a kérdésekre, amelyek sorra azt firtatták, hogy akkor mégis milyen lépéseket tervez a kormány az „álcivilekkel” szemben, rendre azt válaszolta, hogy az „átláthatóságot”. Szerinte nyilván az veszi ezt magára, az rezzen ettől össze, akinek magára kell vennie.

Megriadtak, de nem tőlem, hanem maguktól.

Ezt később még mélyebben kifejtette, amikor azt kérdezték tőle, hogy melyik civil hasznos, és azt ki dönti el. Németh szerint „ő”, tehát a civil szervezet dönti el. Mégpedig azzal, hogy milyen tevékenységet végez.

Ezután Németh a jogállam elméleti működése és annak orbáni gyakorlata közti különbséget is megvilágította:

Az egyetemen azt tanultuk, hogy másnak is igaza lehet a kormánnyal szemben. De ez nem az egyetem. Amikor a határon meg kell akadályozni, hogy több százezer illegális bevándorló lerohanjon minket, az más eset.

Amikor az általa is emlegetett külföldi érdekek és a háttérhatalom mibenlétéről kérdezték, kiderült, hogy azért nem tud válaszolni, mert az elmélet és a gyakorlat különbségei ezt nem teszik számára lehetővé:

Nem definiálnám (a háttérhatalmat), nem vagyok filosz. Nem tudom szabatosan definiálni. Ezek egyetemi kérdések, én politikus vagyok. Gyors és megbízható döntéseket kell hozni.

De aztán mégis megpróbálta definiálni:

• Akik idegen pénzt használnak fel, hogy a magyar kormányt furkálják, a magyar emberek érdekét, azzal kapcsolatban tisztán kell látni.
• Aki fizet, az muzsikáltat, ahogy a Mátyás Pincében.
• Ezek hálózatba szervezett szervezetek, a térség összes országában mindenhol ugyanezek jönnek elő.

Aki még ekkor sem értette, annak aztán tényleg szájbarágós magyarázattal szolgált: azokkal a szervezetekkel nincs baj, amelyek

nem fogadnak el külföldi támogatást, és

nem arra építenek, hogy a külföldi megbízó nyelvi és logikai definíciós terében próbáljanak működni, megfelelni a megbízásoknak.

Ezekhez a mély bölcsességekhez képest üdítő pillanat volt, amikor végre érthetően beszélt: a kormány egyelőre még semmi konkrét ellenintézkedést nem tervez. „Várjuk meg a vagyonbevallásokat, tájékozódunk, és az alapján hoz majd döntést a parlament” – fogalmazott.

Később ehhez annyi tett hozzá, hogy

nem akarunk senkit betiltani. A polgári demokrácia sarokkövének tartjuk a civil társadalmat.

Végül, távoztában az Index kérdésére, hogy hibázott-e Orbán Viktor, amikor 2007-ben egy személyiségi jogi perben a TASZ-tól kért segítséget, azt válaszolta:

Orbán Viktor nem szokott hibázni.