Így készült a madaras Kéktúra-videó

2017.10.08. 12:09
Ha a Cserhátnak ma adnának nevet, akkor lehet, inkább Akáchátnak hívnák, úgy kicserélődött (sajnos) a faállomány. Még a 349 méter magas névadó csúcs, a Cser-hát tetején is friss akácos van. Nem is énekeltek benne a madarak! Pedig azért mentünk, hogy halljuk őket.
madaras-clk.png

A második évad harmadik forgatására már tavasszal került sor. És mi jellemzi a tavaszi erdőt? A madárcsicsergés! Közben a Kéktúra legvadregényesebb vadászházánál, az emblematikus Kékesi vadászháznál húztuk meg magunkat éjszakára, hogy reggel hatalmas madárkoncertre ébredjünk.

Ezért ennek a résznek a tematikáját a madarakra húztuk rá, és mivel nekünk füttyünk sincs az ornitológiához, elhívtunk magunkkal egy madarászt, Papp Ferencet. Útközben (alapszinten) megtanultuk jó néhány madár nyelvét, én például azóta is beszédbe elegyedek a csilpcsalpfüzikékkel, bármerre járok. És válaszolnak! 

Az útvonal:  A hivatalos szakasz számozáshoz képest visszafelé megyünk a Kéktúrán, a 27. számú zempléni túraszakasztól az 1. számú, Kőszegi-hegység csúcsán végződő szakaszig. Kelet felől nyugatra haladva. Az első évadban Becskéig jutottunk. A 2. évad nyitó részének helyszíne a Börzsöny volt, azt követően pedig a novemberi szemetelő esőhöz a szemetes Budai-hegységet választottuk forgatási helyszínnek. Tavasszal a Cserhátban, Becskénél vettük fel a szálat, amit a 10. résznél otthagytunk. A 60 km hosszú Becske-Nógrád szakaszt két 30 kilométeres hétvégére vágtuk a sok forgatni való miatt. Ez a videó a Becske-Ősagárd közötti részről szól.

Adatok: Becske – Ősagárd

A forgatás időpontja: 2017. április 1-2.

Hossz, szint: 31,4 km, 830 m felfelé

Nehézség: Ez a fél szakasz egy hétvége alatt nem nehéz. Akár 8-9 éves kortól ajánlható.

Kihagyhatatlan:

  1. Becskei Megvilágosodás-sztúpa
  2. Rákóczi-törökmogyorófa (Romhány)
  3. Kékesi vadászház
  4. Werbőczy-gúla (Alsópetény)
  5. Felsőpetényi agyagbánya

Szubjektív:

Ez egy nagyon jó hangulatú tavaszi nyitó túra volt, madárdallal, esti sütögetéssel. Eredetileg azt gondoltam, hogy nehéz lesz a madarakkal érdekessé tenni, de most már úgy gondolom, hogy eléggé sikerült. Csilp-csalp! Ritkán szoktunk vendéglőket ajánlani, de a becskei Mader-fagyizót a túrázók szeretete miatt, az alsópetényi Hármaskönyv vendéglőt meg a bő és jó étel miatt érdemes megpróbálni.

térkép13

Eddig megtett szakaszok: a 19-es számú (74 km), 20-21-22-es számú (65 km), 23-as számú (62 km), 24-es számú (60 km), 25-ös számú (65 km), 26-os számú (53 km), 27-es számú (40 km), 17-es számú (40 km), 13-as és 14-es számú (22,4+14,2 km), a 18-as számú fele (31 km), összesen: 527 km.

Szállás:

Az éjszakát a jelenleg még bezárt Kékesi vadászháznál töltöttük, ki sátorban, ki a teraszon talált matracon, hálózsákban a szabad levegőn. A Kéktúra emblematikus épülete állítólag hamarosan ki lesz tatarozva, és akkor bent is lehet majd aludni.

Képgaléria a forgatásról:

Tracklist (számrészletek)

01 - Hacki Tamás - János vitéz - Madárkeringő
02 - Idle Mind - Touch
03 - Kanalas Éva és Fábri Géza - Várj madárka (Túl a vízen)
04 - Otis Stacks - Fashion Drunk Instrumental
05 - Darkside - A1
06 - Mavis Staples - Eyes On The Prize
07 - Lugosi Tibor - Rákóczi búcsúja és imája
08 - Two Feet - Love Is A Bitch
09 - József Dinnyés - Magyar etűd /Arany ágon... /
10 - Lost Frequencies - What Goes Around Comes Around
11 - Kimyan Law - Magic (feat. Clara Luzia)
12 - Music Illness Cash-Machine & Henri Gonzo - Gun Runner
13 - Dirt Road Life - The Moonlighters
14 - Light in Babylon - Baderech El Hayam

Ma Is Tanultam Valamit:

A legtöbb énekesmadárnak (nagy általánosságban) kétféle üzenni valója van az énekével: az egyik a területmegjelölő trilla, amivel belövi territóriumának határait, a másik pedig a közeledő veszélyre figyelmeztető csicsergés. Tehát, ha az erdőben sétálva madárdalt hallunk, azt így lehetne lefordítani: "Hé, ez az én területem!" vagy "Vigyázz, jön valami!"