Az ATV nem hosszabbítja meg Havas Henrik szerződését

2017.12.18. 16:32 Módosítva: 2017.12.18. 16:53

December elején Baukó Éva, nem sokkal később egy másik valóságshow-szereplő, Molnár Anikó vádolta meg szexuális zaklatással Havas Henriket. A botrány nagy port vert fel, a Havast jelenleg alkalmazó ATV belső vizsgálatot indított, aminek az eredménye ma született meg:

Az ATV lezárta a belső vizsgálatot Havas Henrik ügyében. Az ATV nem kívánja meghosszabbítani a műsorvezető 2017. december 31-én lejáró szerződését. 

Havas  a vizsgálat kezdetétől nem szerepel az ATV képernyőjén, és ezek szerint nem is fog. Havas Henrik telefonon azt mondta az Indexnek, hogy nem kommentálja a döntést, szép éveket töltött el az ATV-nél és esze ágában nincs konfrontálódni velük. Arra a kérdésre, hogy ki kezdeményezte a szerződés meg nem hosszabbítását (azaz ő állt-e fel vagy az ATV nem kér belőle), azt válaszolta, hogy "az ATV a megbízó."

Havas Henriket december elején Baukó Éva, a Való Világ egyik korábbi szereplője vádolta meg zaklatással a Facebookon – igaz, egy olyan ügyet vett elő ismét, amit 2011 óta emleget, de ez semmit nem változtat a lényegen: azzal vádolta az újságírót, hogy amikor az alkalmazásában állt, Havas szexuális szolgáltatásokat akart tőle ellenszolgáltatásért cserébe. A második ügy pénteken robbant: Molnár Anikó, a Való Világ és a Nagy Ő című műsorok egyik szereplője is szexuális zaklatással vádolta Havast. 

Molnár a valóságshow-k után a médiában szeretett volna elhelyezkedni, de ez pár Playboy-címlapban merült csak ki. Ezek után többféle műsorral is próbálkozott, de egyikből sem lett semmi. Havassal akkor került kapcsolatba, amikor egy közös könyvet írtak A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste címmel, amiben Molnár sztorijait Havas jegyezte le. A zaklatásokra pont ekkor került sor, azaz a könyv írása alatt. Később előkerült egy felvétel a Hal a tortán című műsorból, amin Görög Zita kel ki elég látványosan Havas ellen, mivel a férfi a combját fogdosta.  

Havas az ügyet lejárató kampánynak nevezte, mivel az egybeesett a Vona Gábrról írt könyvének megjelenésével. Egy hosszú interjúban a MegyeiHíreknek azt mondta, 

elég szar munkát végeztek Habonyék, mert Baukó Évával és Molnár Anikóval kezdeni, az elég necces! Ha most elmesélném, hogy erről a két hölgyről mit kellett végighallgatnom múlt hétfő óta… hát, azt nem nagyon bírná el az internet.

Havasnak az interjú tanúsága szerint olyan szándéka, is volt, hogy könyvet írjon az egész ügyről, de már elbizonytalanodott. "Egyrészt nem tudom, hogy mikor lesz ennek a hajcihőnek vége, másrészt – és ezt nagyon őszintén mondom – nekem szakmailag fájdalmas végig követni, hogy mit művelnek Habonyék, és Marsi Anikó szenvedésére se vagyok igazán kíváncsi." A Görög Zita-ügyről azt jegyzi meg, hogy a nő szerepet játszott a műsorban.

Az ATV döntéséről, hogy leveszik a képernyőről, azt mondta,  nem lepte meg, és elmondta azt is, hogy az ATV közölte vele, nem tartanak igényt a szerződése kitöltésére. Havas jogi álláspontja szerint viszont az ATV köteles lesz megtéríteni a felmondással okozott kárt, mivel ő nem szegett szerződést. Havas még megjegyzi az interjú vége felé, hogy "az ügyet kirobbantó Index főszerkesztője, a legkedvesebb tanítványom volt Szegeden, Tóth-Szenesi Attila", és a PestiSrácok főszerkesztője, Huth Gergely "a legnagyobb sajnálatomra ugyancsak hozzám járt."