Kobe Bryant nem lesz a filmakadémia tagja

2018.06.22. 11:05

Az az íratlan szabály, vagyis inkább tradíció, hogy aki nyer egy Oscar-díjat, az tulajdonképpen automatikusan az Amerikai Filmakadémia tagja lesz. Sőt, nem is nagyon kell Oscart nyerni, ha jobban belegondolunk, Enyedi Ildikó nem nyert Oscar-díjat és Mészáros Márta sem, de mindketten akadémiai tagok, mondjuk ők nagyszerű filmesek, és helyük van a grémiumban.

Na, Kobe Bryantnek meg nem. 

Pedig Bryant Oscar-díjas, a Dear Basketball (Kedves kosárlabda!) című animációs rövidfilmért kapta, aminek ő volt az egyik producere. Az animációs/rövidfilmes szekció ráadásul fel is tette arra a listára, amin az Akadémia tagjai jelölhetnek új tagokat. Aztán ugye helyi hős, a Los Angeles Lakers játékosa volt húsz éven át, nyert nekik öt bajnoki címet, 18-szor válogatták be az All Star-csapatba, sorolhatnánk napestig. Februárban, az Oscar-jelöltek vacsoráján még tapsvihar fogadta, és a díját is hallható örömmel fogadta a közönség - csak éppen ez nem elég ahhoz, hogy valaki akadémiai tag legyen.

Az Akadémia vezetősége arra hivatkozva dobta vissza a meghívót, hogy Bryant csak turista, nem rendes filmes, és nem veszi komolyan a szakmát, így minek kéne beválogatni. Az indok első blikkre elfogadható, de másodikra nem, hiszen Bryant már korábban jelezte, hogy több filmet akar forgatni. A valós indok ugyanis a viselkedési kódex lehet, és az abban szereplő kitétételek, amiket a Weinstein-balhé után tettek ugyan bele, de a #metoo érában visszamenőleg is érvényesítenek.

Bryant előélete pedig korántsem makulátlan. 2003-ban egy 19 éves nő megvádolta nemi erőszakkal, és ugyan a bíróságon nem volt hajlandó tanúskodni és peren kívül egyezett meg a sportolóval, de ez elég lehetett az akadémiának, hogy nemet mondjon a beiktatására. Harvey Weinsteint, Bill Cosbyt és Roman Polanskit ugye már ki is hajították a tagságból. Azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor kiderült, hogy Oscarra jelölték, egy online petíciót indítottak, hohy ne kapjon díjat, amit 17 000-en alá is írtak.