Most egy koreai rendezőt és egy színészt vádolnak nemi erőszakkal

2018.03.07. 15:46

Egy, a kilétét az estleges retorziók miatt felfedni nem kívánó dél-koreai színésznő azzal vádolja Kim Kidok rendezőt (Bin-jip, Lopakodó lelkek) és Cso Dzsehjon színészt, hogy egy forgatáson megerőszakolták. A #metoo-mozgalom még csak most kezdi a dél-koreai közvélemény érdeklődését felkelteni, de Kim neve már másodjára kerül elő nők elleni erőszakkal kapcsolatban.

A berlini filmfesztivál alatt az okozott felháborodást, hogy mégis mit keres ott, miközben egy színésznő bántalmazása miatt Dél-Koreában pénzbírsággal sújtották, de ez eltörpül az új vád mellett. A színésznő állítása szerint az eset évekkel korábban történt, egy vidéki faluban, ahol éppen fogattak. Kim nagyon szeretett volna közel kerülni hozzá, számos alkalommal dörömbölt a szállodai szobája ajtaján bebocsájtást követelve és éjjelente telefoni is zaklatta a nőt.

A szöuli MBC tévének nyilatkozó színésznő ezt állítja, egyik nap a rendező a szobájába rendelte, hogy megbeszéljenek valamit a forgatókönyvvel kapcsolatban, majd leteperte és megerőszakolta, ő utána pedig Cso Dzsehjon színész következett, aki szintén erőszakot követett el rajta. A színésznő szerint a rendező és Cso a forgatáson több hasonló esettel hencegett mások füle hallatára. Az erőszak után azonnal otthagyta a forgatást és a pályát is, és éveken át járt terápiára.

A Harvey Weinstein-ügy kirobbanása után elindult #metoo hatására Dél-Koreában is egyre több olyan eset kerül a nyilvánosság elé, amiket korábban a szőnyeg alá söpörtek: egy területi kormányzó és egy egykori elnökjelölt is kénytelen volt lemondani, mert több rendbeli nemi erőszakkal vádolták őket. Kim elismert rendező, filmjei Berlinben, Cannes-ban és Velencében is nyertek már díjakat. Az előző, színésznőbántalmazási eset miatt 4600 dolláros pézbüntetést kapott.

A mostani esettel kapcsolatban Kim az MBC-nek kategorikusan minden vádat tagadott, és azt mondta, soha nem használta ki a rendezői pozícióval járó helyzeti előnyöket és nem kényszerített senkit szexuális együttlétre. Cso nem kívánta kommentálni a vádakat, csak annyit mondott, hogy a vizsgálat lezárultáig nem nyilatkozik. Neki is voltak hasonló ügyei korábban, az egyetem, ahol tanított, azonnali hatállyal kirúgta, amikor kiderült, hogy munkatársnőit zaklatta.