Ez itt az Orbán Viktor-interjú helye

BSZ 7086
2018.04.06. 06:50

Az utóbbi hetekben hosszabb interjút olvashattak az Indexen a parlamentbe jutásra esélyes pártok listavezetőivel. Vona Gábor, Szél Bernadett, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc után értelemszerűen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz–KDNP listavezetője következne.

Illúzióink nem voltak, hiszen Orbán Viktor legutóbb 2007-ben, vagyis 11 évvel ezelőtt adott interjút az Indexnek, azóta a sajtófőnöke, Havasi Bertalan rendszerint udvariasan elhárítja minden interjúkérésünket („bár nagyon jó lenne” – írta négy évvel ezelőtt).

2014-ben magát a miniszterelnököt kérdeztük meg arról, mikor számíthatunk interjúra, amelyet azért tartunk fontosnak, hogy az Index olvasói személyesen tőle értesülhessenek a legfontosabb közéleti ügyekről alkotott álláspontjáról, véleményéről. Itt nézheti meg, Orbán hogy mosolyogta ki kérdésünket.

Természetesen ezúttal is megkerestük március elején a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy mikor tudnánk elkészíteni az interjút, ám – új szintre lépve – ezúttal semmilyen választ nem kaptunk. Orbán Viktor nélkül persze nem lehet Orbán Viktor-interjút csinálni. A kérdéseink azért megvannak, a válaszok hiánya nem rajtunk múlt. Viszont úgy gondoltuk, önökkel is megosztjuk, mit kérdeznénk Magyarország miniszterelnökétől, a Fidesz–KDNP listavezetőjétől.

  • Március 15-i beszédében egyfajta jogi, politikai, morális elégtételről beszélt. Milyen elégtételre gondolt? Kiknek szólt pontosan az üzenet?
  • Az ellenzéki vezetők egy része attól tart, börtönbe kerülhetnek, ha a Fidesz győz. Van félnivalójuk?
  • Egyes ellenzéki vezetők arról is beszélnek, ha ők győznek, sok fideszes kerülhet börtönbe. Ön tart attól, hogy börtönbe kerül?
  • Nagy port kavart az Elios-ügynek nevezett vizsgálat. Az EU csalás elleni hivatala ugyanis visszaélés, csalás gyanúját tárta fel annál a cégnél, amelynek az ön veje, Tiborcz István volt a tulajdonosa. A veje hogyan magyarázta önnek a feltárt visszásságokat? Korábban személyesen befolyásolta az Elios önkormányzati pályázatait?
  • Az ön kormányának miniszterelnök-helyettese, Semjén Zsolt egy olyan svédországi vadászaton vett részt, amelynek – feltehetően milliós nagyságrendű – számláját nem ő fizette, hanem egy olyan személy, aki kormányzati megrendeléseket kap. Ön szerint megengedhető egy ilyen, korrupció látszatát mutató viselkedés? Semjén Zsolt felmentése felmerült önben?
  • Az ön kormányának egyik minisztere, Kósa Lajos egy olyan megállapodást kötött egy általa már szélhámosnak nevezett asszonnyal, hogy az édesanyja kap tőle 800 millió forintot. Megkérdezte Kósa Lajostól, miért kérte ezt a pénzt? Mi a véleménye arról, ha egy minisztert ilyen könnyű átejteni?
  • Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, az ön jó barátja gazdagodását, vagyona bővülését már ő maga sem tudja követni a saját bevallása szerint. Mit gondol, hogyan tudott Mészáros ilyen gyorsan milliárdossá válni? Ön miben segítette?
  • Mesélje el, hogy ön szerint hol és hogyan romlott meg a viszonya Simicska Lajossal. Simicska szerint akkor telt be nála a pohár, amikor azt mondta, majd az oroszok segítségével/pénzével megveszi az RTL Klubot. Volt ilyen terve? 
  • Mit gondol arról, hogy a közmédia, aminek a törvények szerint is függetlennek, pártatlannak kell lennie, semmibe veszi az ellenzéket, és kizárólag a kormány érdekeit szolgálja ki? 
  • Kampánya középpontjában, a Fidesz plakátjain az áll, hogy az ellenzék együtt bontaná le a határzárat. Számtalanszor megcáfolták az ellenzék vezetői ezt, miért kampányol ezzel a hazug állítással mégis?
  • Több olyan esetről is hallunk, olvasunk, hogy rendőrséget hívnak bizonyos településeken, ha bevándorlónak kinéző embert vagy egyszerűen fejkendős nőt látnak. Nem gondolja, hogy nagy felelőssége van abban, hogy ennyire félnek az emberek?
  • Mit szólna, ha Románia vagy Szerbia arra kényszerítené a Magyarországról százmilliókkal támogatott kulturális alapítványokat és egyesületeket, hogy külföldről finanszírozott szervezetnek minősítsék magukat?
  • Fideszes vezetők beszélnek a Stop Soros törvényjavaslat szigorításáról. Előfordulhat, hogy bizonyos civil szervezetek betiltanak?
  • Attól hangos évek óta az ország, hogy hány millió menekült akarja elfoglalni Magyarországot. Azokat, amikre ezt alapozzák, az összes érintett sokszor, sok helyen cáfolta már. Mire alapozzák akkor? 
  • Amikor nem volt kerítés, és a menekültek sokkal szabadabban jöhettek az országba, akkor kiderült, hogy nem ide akartak jönni, szinte mindenki tovább is ment. Miért gondolja most, hogy pont ide akarnának milliók jönni?
  • Voltak arról hírek, hogy miközben a belpolitikai kampányban Soros áll a kormány célkeresztjében, EU-s, hivatalos találkozókon Sorosról szó sincs, szóba se hozzák. Pintér Sándor belügyminiszter is azt mondta, Soros György nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Vagy a kormánykampány- és propaganda, vagy Pintér Sándor hazudik. Ki?
  • Soros Györgynek és a civil szervezeteknek egy csomó tevékenységük van, rengeteg rászorulónak segítenek. Ezt károsnak tartja? Csinálnak bármi olyat, ami törvénytelen a jelenlegi (vagy a lex civil előtti) törvények alapján?
  • Milyen 2000 zsoldosa van Soros Györgynek? Kik ők? Milyen listájuk van erről? 
  • Egyszer azt mondta, ne azt figyeljük, mit mond, hanem azt, hogy mit tesz. Ez igaz a menekültkérdésre is? Mert ugye folyamatosan derül ki, hogy az idegenellenes kampány ellenére Magyarország folyamatosan fogad be menekülteket.
  • Tényleg hanyatlik a Nyugat? Sokkal jobban élnek ott az emberek, nagyobb a fizetés, jobb az életszínvonal, és egyáltalán nem igaz, hogy menekültek miatt lett több a bűncselekmény. Hol itt a hanyatlás? Félve engedné ki a lányát mondjuk Bécsbe vagy Stockholmba? 
  • Többek szerint a Brüsszel- és EU-ellenes retorikája az EU-ból való kilépésünket készíti elő. Szeretne kilépni az EU-ból? Mit gondol, Magyarország öt év múlva az EU tagja lesz?
  • Árulja el, miért nem nyilvánosak még mindig az ügynökakták!
  • Mit tanácsolna a feleségének: ha tehetné, a rezsicsökkentett állami gázt vagy az E.ON piaci árú gázát válassza?
  • Hogyan reagálna, ha kiderülne, hogy egy ellenzéki politikus fotózkodott a gyerekével vagy az unokájával az iskolában, óvodában?
  • A futballba ölt százmilliárdok ellenére a válogatott az elmúlt két évben számos történelmi kudarcot szenvedett el Andorrától Luxemburgon át Kazahsztánig, a felcsúti akadémia csapatában 9 külföldi játszik, klubcsapatainkat sehol nem jegyzik Európában. Mi értelme volt erre ennyit költeni?
  • Mi indokolja, hogy állami pénzből olyan stadionok épüljenek, amelyek megtöltéséhez az adott városnak nincs is elég lakosa? 
  • Rengeteg a panasz a kórházak állapotára (várólisták, hiányzó alapszükségletek, pl. szappan, vécépapír). Ezek persze korábban is voltak, de miért nem sikerült ezeken nyolc év alatt érdemben javítani?
  • Sokan azzal támadják, hogy bebetonozta a Fidesz hatalmát. Az egyik ilyen pont a jelenlegi legfőbb ügyész. Akit kilenc évre választottak meg. Van még olyan bárhol az EU-ban, ahol egy ilyen poszton lévő ember gyakorlatilag a haláláig a posztján maradhat, ha nem sikerül mást kétharmaddal választani a helyére?
  • Mivel indokolja, jónak tartja-e, hogy folyamatosan szűkül az állam átláthatósága, számonkérhetősége, működésének nyilvánossága. Jó iránynak tartja ezt? Tíz évvel ezelőtt mit szólt volna ezekhez?