Magyar Idők: Vágatlan felvétel alapján gyanúsították meg Gyárfást

2018.04.24. 06:13

Vágatlan, nem manipulált hangfelvétel alapján gyanúsították meg Gyárfás Tamást Fenyő János megölésére való felbujtással - írja a Magyar Idők belügyi forrásokra hivatkozva.

06
Fotó: Huszti István

Úgy tudják, a Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékai között az eredeti felvétel szerepel - egy 2014-es teljes hanganyag, amin Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélget Fenyő János 1998. február 11-i kivégzéséről -, nem pedig az a sportvezető által a rendőrségnek átadott hanganyag, ami Gyárfás szerint több hangfelvételből összevágott, "manipulatív összehordott hordalék", és amit ő maga adott oda a rendőröknek.

Ugyancsak a bizonyítékok között van a gyilkosság felbujtóival kapcsolatos, húsz év alatt keletkezett, összesen tízezer oldalnyi irat - írja a keddi Magyar Idők.

A bizonyítékokat egyelőre nem mutatták meg sem Gyárfásnak, sem a védőjének, Bánáti Jánosnak.

Ihász Sándor, korábbi főügyész várhatóan szerdán benyújtja a Központi Nyomozó Főügyészségre a bűnpártolás miatt vele közölt gyanúsítás tételes cáfolatát. A gyanú szerint Gyárfás átadta Ihásznak az ügyben szereplő hangfelvétel leiratát, amelyet vélhetően a zsarolója dobott be a levélszekrényébe, ám Ihász nem továbbította azt a nyomozóknak.