A Facebook jóárasítja a virtuális valóságot

2017.03.02. 10:32

A Facebook tulajdonában lévő Oculus nagy árcsökkentéssel pörgetné fel a virtuális valóság elterjedését. A cég bejelentette, hogy 200 dollárral (58 ezer forinttal) olcsóbb lesz a VR-szettjük – írja a Reuters.

Azért szettet írtam, mert nemcsak a Rift nevű VR-szemüvegről van szó, hanem a Touch nevű mozgásérzékelős kontrollerről is. A kettő együtt 598 dollárba, vagyis nagyjából 175 ezer forintba fog kerülni. Ez pont annyi (oké, 1 dollár híján), mint amennyibe eddig a Rift önállóan került, erre jött még eddig a Touch további 199 dollárért.

A Facebook 2014-ben 2 milliárd dollárért vásárolta fel az Oculust, Mark Zuckerberg Facebook-vezér pedig azóta is teljes mellszélességgel kiáll a VR-forradalom mellett, szerinte egyértelműen ez a jövő, nemcsak a játékok és a videózás, de a kommunikáció terén is. Ezt a folyamatot igyekszik gyorsítani az Oculus az árcsökkentéssel.

Ez az áresés annyira elkerülhetetlen volt, amennyire előnyös. Így működik a technológiai biznisz

– mondta Jason Rubin, az Oculus tartalomért felelős igazgatóhelyettese a bejelentéskor.

A virtuális valóság aktuális valósága

Ahhoz, hogy a VR szélesebb körben is elterjedhessen, persze a megfizethető árú kütyükön kívül fogyasztásra érdemes VR-tartalom is kell, ezért Zuckerberg szerint az Oculus 500 millió dollárt fog költeni tartalomfejlesztésre is.

Mark Zuckerberg a Samsung barcelonai sajtóeseményén a 2016-os Mobil Világkongresszuson.
Mark Zuckerberg a Samsung barcelonai sajtóeseményén a 2016-os Mobil Világkongresszuson.

Bár maga a technológia messze nem új, a lakossági VR csak az utóbbi pár évben kezdett el valódi lehetőséggé válni, de még mindig abban a kezdeti fázisban járunk, amelyben minden gyártónak meg kell küzdenie a VR lassú terjedésével. Ezt a falat az egyes cégek különböző stratégiákkal próbálják áttörni.

Ahogy a héten írtuk, a Sony saját magát is meglepve jól teljesített a Playstation VR-ral, amelynek az árát alapból a konkurencia alá lőtte be, és drága PC se kell hozzá, hiszen a cég saját konzoljával működik együtt. A HTC pedig az Oculus árcsökkentésére reagálva bejelentette, hogy ők bizony nem mennek bele az árversenybe a riválissal, inkább továbbra is arra koncentrálnak, hogy "a legjobb és legátfogóbb VR-terméket szállítsák". Ehhez mérten jó drágán, 799 dollárért adják a Vive nevű headsetjüket.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM