Hosszú: Megerősítenek a támadások

2017.08.17. 10:00

Hosszú Katinka interjút adott a Nemzeti Sportnak, most beszélt hosszabban a július 30-án befejeződött budapesti világbajnokságról is, mert a vb másnapján már repült Moszkvába, hogy a világkupa-sorozatban versenyezhessen.

A vk-n most nem indulhat az összes számban, csak négyben, erre most is kitért, és biztos benne, hogy ellene hozták az új szabályt.

Megpróbálhatsz megtörni, te el is hajolsz, de nem törhetsz meg”

- ezt a tanácsot kapta Shane Tusuptól.

Bevallotta, az eindhoveni vk-ra elfáradt mentálisan, a spanyol Mireia Belmonte ezért is vette el tőle a világcsúcsát 400 vegyesen a múlt héten. Tanulság: senki sem fog félreállni előle a folytatásban sem. 

Az a célja, hogy robot legyen, és a külsőségek soha ne befolyásolják.

A Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) kialakult helyzetről - rendkívüli közgyűlés lesz szeptember elsején, amin leválthatják a januárban megválasztott Bienerth Gusztáv elnököt - egyelőre nem szeretne nyilatkozni, információkat gyűjt.

HUSZ8113
Fotó: Huszti István

Megerősítette ezúttal is, ha támadják, attól erősebb lesz. Már több kritikus cikket is el tudott olvasni önmagáról úgy, hogy nem ment fel benne a pumpa.

A vb csúcspontja a 400 vegyes és a célbaérkezés volt, mert akkor tudott felszabadultan örülni. Annak viszont nem örült a mostani vb-n, hogy a 2012-es olimpiai önmagát érzékelte, amikor a 200 hát elődöntőjében versenyzett.