Annyira sok jó színész nincs Magyarországon

kultrovat podcast
2017.10.11. 16:06

„Már benne voltam a sűrűjében, amikor felfogtam, hogy ez mennyire tömény és mennyire más. Még soha életemben nem csináltam ilyet” – mondta új feladatáról Thuróczy Szabolcs, az HBO Aranyélet című sorozatának főszereplője, akit többek között a Tiszta szívvel és a Szerdai gyerek cím filmekben és Pintér Béla szinte valamennyi darabjában is láthattunk. Ezek mellett október végétől ő lesz a házigazdája a Spektrum Tabukról tabuk nélkül című új dokumentumfilm-sorozatának. A műsorban olyan kérdéseket járnak körül, mint a halál, a gyász, különböző függőségeink, szexuális tabuk, eltitkolt bűnök vagy éppen az atipikus családok. Mindig az érintettek beszélnek, személyes történeteiket mondják el. „Nem akartam, hogy ez abban a stílusban menjen, hogy három perc alatt lemegy a könny, a mézesmadzag, a papír zsebkendő, és utána hallgatunk valami jó popslágert. Kicsit más ritmusban ment ez.”

Sokszor megviselték, megérintették a forgatás szélsőséges helyszínei és helyzetei.

Volt olyan forgatási nap, amikor reggel még egy szexshopban egy műbránert fogtam a kezembe, délután már egy kápolnában egy pappal kellett beszélgetni, aztán egy szexdominával.

Mint egy David Lynch-filmben: mész hátul az udvaron, látod, hogy szétdobált gyerekjátékok, dömperek vannak mindenhol, aztán hátul egy domina szexközpontja van. Erre még te sem vagy felkészülve, gondolod, se pszichikailag, se fizikailag, hogy egy ilyen csomagban vegyél részt. És akkor este hazamész, és kérdezik, hogy mi volt ma."

Thuróczy Szabolcs az Index Kultrovat podcastjében elmondta, hogy bár mostanában több tévés felkérést kapott, továbbra is jobban szeretne a filmes és színházi munkáira koncentrálni. A focit imádja, de kommentátor nem lenne, mert "idegrohamot kapnék, egy jó Balmazújváros - Gyirmót meccsen azért megrogynék". 

Arról is mesélt, hogy egyáltalán nem volt benne rossz érzés, amiért 21 közös bemutató után Pintér Béla nélküle rendezte meg A bajnokot. De azért a következő darabjában, a szintén a Katona József Színházzal közös Ascher Tamás Háromszékenben már benne lesz. Szerinte elegáns és izgalmas lépés volt Pintér Béla részéről, hogy A bajnokot ért kritikák után vállalta, Máté Gábor Katona-igazgató magánéletéről is készít egy előadást. Abban viszont, hogy Pintér Béláéknak egyszer lesz egy önálló, saját kőszínházuk, egyelőre csak reménykednek.  

Thuróczy az interjút megelőző napon is az Aranyélet harmadik évadát forgatta, ami még hónapokig tart majd. „Katartikus és jó a történet, nagyon kelet-európai, fájdalmas, jó színészi lehetőségek vannak benne, és nagyon szépen van összerakva". Karaktere, Attila eddig sem unatkozott, de a harmadik évadban történnek vele a legnagyobb dolgok. Szerinte ez a karakter kicsit szürkébbre van véve, mint amilyen az ő habitusa, de a második évad, a múlt behozása a történetbe sokat segített Attila megformálásában.

Észszerűen szeretni nem lehet, józanul szeretni nem lehet, csak szenvedélyesen lehet szeretni. Ez Attilára igaz, talán a legfontosabb vonása, ami az egészet mozgatja".

„A Buharov testvérekről Herendi Gáborig azért nagyon nagy távolság van, de én mindenkivel dolgoztam” – mondja a filmes munkáiról. Mindenkivel szeretett dolgozni, de visszanézni a legritkább esetben hajlandó magát, mert mindig lát valamit, ami idegesíti. Nem bánja, hogy az Aranyélet miatt le kellett mondania a Jupiter holdja főszerepét, mert „fogok én még Mundruczó Kornéllal dolgozni." Arról is mesélt, hogy milyen a  hisztérikus óranézés", amikor a sokat foglalkoztatott színészek a forgatásról rohannak a színházba.  Ajaj, fél ötkor el kell mennie a színésznek, bele van írva a diszpóba. 4.40-kor legkésőbb. Jó, akkor ne legyen az a plán, hagyjuk a faszba, húzd ki a lámpát, legyen természetes fény".. 

Pedig Thuróczynál többet foglalkoztatott színész most nem sok van. „Kicsi piacunk van, annyira sok jó színész nincs Magyarországon, ezzel semmilyen titkot nem árultam el. És minden rendezőnek van egy saját ízlése, azokat akarja, akiket a legjobbnak tart. Aki folyamatosan tartja a minőséget színházban, filmen, nem csinál butaságot, nem lövi alá magát valami nagyon ostoba dologgal, folyamatosan fogják hívni, mert jó színész". Szerinte neki Till Attila Csicska című rövidfilmje volt a fordulópont. „Ott hittem el magamról, akkor voltam 40 éves, hogy kezd megérni bennem valami, ami erőt adhat, hogy elbírok nagyobb szerepeket." Azt mondja, hogy kellett ehhez a Tillához fűződő, igazi, mély barátsága is. 

Emellett még sok másról is beszélt Thuróczy Szabolcs az Index Kultrovat podcastjében, amit itt lehet meghallgatni:

Miért jó ez?

Podcastot hallgatni nagyon jó. Hosszú utazásokon, amikor már az összes zenénket rongyosra hallgattuk, és kiolvastuk a könyvet, és egyébként is ráz a busz/vonat, és összefolynak a betűk. És míg olvasni csak nehézkesen, podcastot hallgatni vezetés közben is lehet, sokkal jobb élmény mint bármelyik kereskedelmi rádió reklámszüneteit nyomogatni. Podcastot hallgatni futás és edzés közben is nagyon hasznos, mert így szellemileg nem vész kárba az az idő sem, amit a testedzésre fordítunk. Podcastot hallgatni takarítás és mosogatás közben is nagyon élvezetes, úgy elszáll az idő, mintha sosem lett volna. Sőt, ha nem olyan a munkája, mint nekünk, hogy szavakat kell egymás mögé rakni, hanem mondjuk pixeleket vagy dobozokat, akkor még munka közben is csak úgy szalad vele az idő.

Ne maradjon le semmiről!