Magyarországon felfüggeszthetik a Norvég Alapot

2017.04.28. 16:45 Módosítva: 2017.04.28. 16:46

Olav Berstad, Norvégia budapesti nagykövete a 168 Órának arról beszélt, hogy nem igaz, amit a kormány kommunikált a norvég féllel való megállapodásukról, magyarán, hogy a Norvég Alap 65 milliárd forintos elosztásánál a kormánynak vétójoga lenne.

A nagykövet szerint „feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a civil alap kezelője teljesen független legyen minden kormányzati befolyástól.“ Egyben határozottan kijelentette, hogy nem tudja elképzelni, hogy a magyar kormány vétójogot kapjon, és nem állnak arra készen, hogy Magyarországon eltérjenek a korábbi évek gyakorlatától.

A jelenlegi tárgyalásokról azt mondta:

„Én személyesen azonban azt gondolom, ha egy olyan egyszerű kérdésben sem sikerül megállapodnunk, mint a civilek támogatása, akkor

Magyarországon az egész program megállhat”. 

Majd hozzátette, ha egy ország nem tud megállapodni a támogatás felhasználásáról, akkor ezt a pénzt abban az országban nem használják fel.

Szóba került a parlament előtt fekvő civiltörvény, amiről az általános és részletes vitát is már lefolytatták, de egyelőre még nem szavaztak róla, és a következő két hét napirendi pontjai között sem szerepel a szavazás. A törvény arra kötelezné a civil szervezeteket, hogy az amúgy is kötelező elszámolásokon túl tüntessék fel a honlapjukon és minden más egyéb módon, helyen, ha külföldről kapott támogatásuk meghaladja a 7,2 millió forintot. Erről a nagykövet azt mondta, hogy számukra elfogadhatatlan, hogy „akár Magyarországon, akár másutt kül­­­­földi ügynöknek minősítsék" - bármilyen közvetlen vagy közvetett utalással - az általuk támogatott civil szervezeteket. 

„Az alap támogatási összegének legalább tíz százalékát a civil szektor rendelkezésére kell bocsátani. Következésképpen a programot nem lehet úgy működtetni, hogy ezt a részt kihagyjuk be­lőle”, zárja az interjút a nagykövet.