Juncker: A katalán népszavazás belügy

K  AP20171002019
2017.10.02. 10:16 Módosítva: 2017.10.02. 14:31

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker hétfőn közölte, hogy meglátásuk szerint a spanyol alkotmány értelmében a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. A népszavazás azonban Spanyolország belső ügye, amelyet Madridnak az ország alkotmányos rendjével összhangban kell kezelnie.

Az ügy tisztán jogi vonatkozásain túl a bizottság úgy véli, hogy az egységre és a stabilitásra kell törekedni, nem pedig a megosztottságra és a széttöredezettségre. Juncker felszólította az érintett feleket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szembenállás helyett párbeszéd kezdődhessen közöttük. Mint mondta,

az erőszak soha nem lehet a politika eszköze.

Juncker ugyanakkor emlékeztette a katalánokat, hogy amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne.

Junckerhez hasonlóan reagált a magyar kormányfő is. "A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában" - válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Nagyváradon a közmédia kérdésére. 

Vasárnap függetlenségi népszavazást tartottak Katalóniában, ezen a katalán vezetés szerint 42 százalék vett részt, 90 százalék az elszakadásra szavazott. A spanyol alkotmánybíróság és a madridi kormány már korábban alkotmányellenesnek nyilvánította a referendumot. Minden erővel próbálták megakadályozni a szavazást, több videó készült napközben az oda vezényelt spanyol rendőrök kemény fellépéséről is.

A katalán elnök azt mondta, megszerezték a jogot, hogy független államuk legyen. A spanyol kormányfő szerint viszont nem volt népszavazás, és a katalánok többsége otthon maradt. A katalán vezetés megküldi az eredményt a parlamentjüknek, de még nem tudni, pontosan milyen lépéseket tesznek. 

Nyitókép: Az önálló Katalóniát támogatók a katalán függetlenségi népszavazás után a barcelonai Katalónia téren 2017. október 1-jén. (Santi Palacios/AP/MTI)