Csak néhány, azaz nulla orosz adta vissza az elvett olimpiai érmét

2017.02.13. 14:02

Az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) elnöke szerint még csak néhány olyan orosz sportoló adta vissza azt az érmet, amelyektől a NOB fosztotta meg őket a 2008-as és 2012-es doppingminták újratesztelése után.

Az Insidethegames-en megjelent cikkből azonban kiderült, hogy a néhány leginkább egyet semet jelent. Alekszandr Zsukov azt mondta, hogy eleve csak pár sportoló fogadta el, hogy vissza kell szolgáltatnia az érmét. A ROC-elnök elmondta, dolgozni az ügyön, de legtöbbször csak a szövetségeiken keresztül érintkeznek a sportolókkal.

Pár napja az oroszok jogi osztályvezetője, Alekszandra Brilliantova világosabban fogalmazott a TASSZ-nak. Azt mondta, senki sem adta még vissza a NOB-nak az érmét vagy érmeit. Erre Zsukov is azt nyilatkozta, hogy nem kaptak még egy éremről sem jelentést.

Még nem minden doppigügy ért véget, jogorvoslattal még próbálkoznak néhányan, de az oroszok a két olimpián 18 érmet buktak.