Dél-Korea fizet a szürreális észak-koreai szurkolócsapat után

2018.02.14. 11:34

Dél-Korea beleegyezett, hogy kifizeti a több mint kétszázfős észak-koreai olimpiai delegáció, vagyis a hokimeccseken látott szürreális szurkolócsapat phjongcshangi költségeit is, írja a USA Today. Erre 2,64 millió dollárt használnak majd fel a két Korea együttműködésének elősegítését célzó keretből.

Ebből fedezik a Dél-Koreában fellépő északi zenészeket, énekeseket és táncosokat, a már említett szurkolócsapatot és további stábtagokat is. A téli olimpián induló 22 észak-koreai sportoló költségeit viszont a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) állja.

Három napra Dél-Koreába érkezett egy magas rangú politikai delegáció is, köztük Kim Dzsongun befolyásos húgával, Kim Jodzsonggal és az államfői feladatokat ellátó Kim Jongnammal. Kim Jodzsong bátyja nevében meghívta Mun Dzsein dél-koreai elnököt Phenjanba.

A politikai delegáció utazását is Dél-Korea fedezi, de ezt egy másik alapból fogják állni, mondta a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője.

Az országegyesítési minisztérium hangsúlyozta, hogy az olimpia lehetőséget biztosított arra, hogy párbeszédet kezdjenek, és remélik, hogy majd megágyazhat a további enyhülésnek. Kedden Kim Dzsongun észak-koreai diktátor is arról beszélt, hogy fent kell tartani a megbékélés és a párbeszéd légkörét.