Kerényi Miklós Gábor nem is taníthat már

2017.11.08. 16:50

Az Operettszínház után a Vasutas Zene és Képzőművészeti Iskolát is el kell hagynia Kerényi Miklós Gábornak, írja a Magyar Nemzet. KERO neve és fotója kedden még ott szerepelt az intézmény honlapján a tanárok menüpont alatt, szerdára azonban eltűnt onnan. 

A VOKE Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdió vezetősége kijelenti, hogy Kerényi Miklós Gábornak, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetőjeként a felnőttképzési intézményünkben végzett szakmai gyakorlatot irányító feladatköre s rendező-tanári működése a teátrum 2017. 11. 07-én nyilvánosságra került, azonnali hatályú felmentésének következményeként, megszűnt

- írja közleményében az intézmény.

Kerényi Miklós Gábort, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetőjét azonnali hatállyal kirúgta a színház igazgatósága kedden, miután Maros Ákos, a társulat egykori táncosa arccal-névvel vállalva beszélt arról, hogy Kerényi hogyan zaklatta. A rendező  szerint nem lehetett őt kirúgni, mivel maga kérte a nyugdíjazását, a vállfás fenekeléssel pedig csak segíteni próbált, az egy oktatási folyamat részét képezte.

A volt főigazgató a Facebookon kért bocsánatot Marostól és mindazoktól, akik hasonló történetekkel álltak a nyilvánosság elé, ám ez a bocsánatkérés nem sikerült valami jól, Maros pedig Facebook-posztban szólt vissza KERO-nak.