Trump megint diplomáciai botrányt robbantott ki a Twitteren

2018.01.02. 19:29

Még két egész nap se telt el az évből, Donald Trump elnöknek már most sikerült magára haragítania egy másik ország vezetését, természetesen egy Twitter-bejegyzéssel. Trump még elsején, amerikai idő szerint délután írta azt a kedvenc kommunikációs csatornáján, hogy az USA az elmúlt 15 évben 33 milliárd dollár segélyt adott Pakisztánnak, viszont az amerikaiak csak hazugságokat és megtévesztést kaptak cserébe. Trump azt is írta, hogy

Pakisztán hülyének nézi az amerikai vezetést és menedéket nyújt az afgán terroristáknak

de ennek most már vége lesz. Nem sokkal az elnök bejegyzése után pedig a Fehér Ház hivatalos közleményben is megírta, hogy  továbbra is visszatartanak 255 millió dollárnyi katonai segélyt Pakisztántól, amiért az amerikaiakkal elvileg szövetséges ország nem igazán konfrontálódik az országban működő terrorista hálózatokkal. 

 Az iszlamabadi vezetés Trump tweetje miatt gyorsan összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, hogy kitalálják, hogyan is reagáljanak minderre. Khawaja Asif külügyminiszter egyelőre csak annyit írt a Twitteren, hogy a pakisztáni kormány nemsokára kifejti majd, hogy mi a különbség a tények és a kitaláció között. Pakisztán védelmi minisztere pedig  - szintén a Twitteren -  arról írt, hogy az amerikai segély valójában nem is segély, annak nagy részét az ország azért kapja, mert szolgáltatásokat nyújt az amerikai hadseregnek, például használhatják a pakisztáni katonai bázisokat, kommunikációs hálózatokat, hasonlókat, amiért az amerikai kormány természetesen fizet. 

Trump amúgy tavaly októberben még megköszönte a pakisztáni vezetőknek, hogy segítenek az Egyesült Államoknak a terrorizmus elleni harcban, bár decemberben már arról beszélt, hogy a szövetséges országnak többet kell tennie a határain belül működő terroristákkal szemben. A pakisztáni külügyminiszter szerint viszont Trump azért írt ilyeneket, mert az egész amerikai vezetés frusztrált amiatt, hogy 16 év alatt nem tudtak rendet tenni Afganisztánban. Karacsiban mindenesetre amertikai zászlóégetős tüntetéssel reagáltak Trump nyilatkozatára.

Update: Időközben Pakisztán kormánya a hivatalos Twitter oldalán reagált Trump mérges bejegyzésére egy infografikával, ami azt részletezi, mekkora áldozatot vállalt Pakisztán a terror elleni háborúban.

A bejegyzés szerint Pakisztánban 2003 és 2017 között egész pontosan 62421 ember esett a terrorizmus és az ez elleni harc áldozatául, közülük nagyjából 50 ezer civil és 6 ezer katona (igaz, így nem jön ki a matek, de ez van), amivel 

Pakisztán a második leginkább terror által súlytott országnak számít a világon

(Afganisztán után). A kormány egy közleményt is kiadott, eszerint szívtelen leegyszerűsítzés a több tízezres emberáldozatot és a családjaik fájdalmára egy pénzösszeget nyomni ahogy azt Trump tette a bejegyzésében. Ráadásul a pakisztáni külügyminiszter szerint a Trump által emlegetett 33 milliárd dollár nem is felel meg a valóságnak, és még azt is felajánlja, hogy a pakisztáni kormány kontójára kiszámoltatják egy könyvvizsgáló céggel, mennyi pénzt is kapott az ország az USA-tól és mire, csak hogy kiderüljön, ki hazudozik, Trump, vagy az iszlamabadi kormány.

Azt is írják, hogy Pakisztánt nem lehet felelőssé tenni azért a kollektív kudarcért, ami Afganisztánban történt az elmúlt 16 évben és az ilyesfajta ujjal mutogatás nem segít abban, hogy végre tartós béke legyen a régióban. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM