A dél-koreai elnök szeretné, ha Észak-Korea is ott lenne a téli olimpián

2018.01.02. 09:06

A dél-koreai elnök, Mun Dzsein közölte: mindent megtesznek, hogy Észak-Korea részt vehessen a közelgő phjongcshangi téli olimpián. 

A dél-koreai elnök hétfőn arra utasította kormánya illetékes minisztériumait, hogy mielőbb tegyék meg azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítik, hogy Észak-Korea részt vehessen a februári olimpián. Ugyanakkor Mun Dzsein azt is mondta, hogy a Korea-közi kapcsolatok javítása az észak-koreai nukleáris program okozta konfliktus rendezésétől függ.

Mindezt Mun Dzsein egy nappal azután jelentette be, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető tárgyalásokat ajánlott Szöulnak. 

Kim Dzsongun hétfőn újévi köszöntőjében azt is mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen a dél-koreai téli olimpián. Persze miközben a diktátor az egyik kezével adott, a másikkal elvett, hiszen egyúttal rendíthetetlennek mutatkozott országa nukleáris törekvéseivel kapcsolatban.

Ezért is mondta a dél-koreai elnök, hogy a kapcsolatok javulása nem elválasztható az észak-koreai nukleáris program rendezésétől, "ezért a külügyminisztériumnak szorosan koordinálnia kell erre vonatkozóan a szövetségesekkel és a nemzetközi közösséggel". Márpedig ezek a mondatok ellentétben állnak azzal, amit előző nap az észak-koreai diktátor mondott, aki szerint Szöul véget kell vessen annak, hogy külföldi országok segítségét kéri a két Korea közötti viszony javításához.

Frontvonal

Érdekel a sport? Szereted a sikersztorikat?
Most 184 olimpiai arany történetét olvashatod el féláron!

MEGVESZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM