Kiröhögték és anyázták a kanadai miniszterelnök Castro-nekrológját

2016.11.27. 07:48

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök szombati közleményében kiváló vezetőnek nevezte az elhunyt Fidel Castrót. Apja, Pierre Elliot Trudeau néhai kanadai miniszterelnök barátjának tekintette Fidel Castrót, talán ezért is írta róla közleményében:

Noha ellentmondásos személyiség volt, mind hívei, mind becsmérlői elismerték a kubai nép iránti odaadását és szeretetét, a nép pedig hosszú időn át ragaszkodott a Comandantéhoz. Legendás forradalmár és szónok volt, aki jelentősen felfejlesztette a szigetország oktatási és egészségügyi rendszerét. Apám nagyon büszke volt arra, hogy barátjának hívhatta, és amikor ő elhunyt, alkalmam volt találkozni Fidellel. Megtiszteltetés volt találkozni az öccsével, Raúllal, és három fiával is, amikor nemrég Kubában jártam.

Kétségtelen, hogy van a közleményben némi igazság is, Fidel Castro valóban nagy népszerűségre tett szert Kubában azzal, hogy a szegényeknek is hozzáférhetővé tette az iskolákat és a kórházakat, de az ellenzéki hangok kegyetlen elnyomásával rengeteg ellenséget szerzett magának. Trudeau véleménye markánsan eltér a legtöbb nyugati vezetőétől, akik vagy elítélték Fidel Castro jogsértéseit vagy egyszerűen nem tettek róla említést.

Justin Trudeau közleményét a várható megrökönyödéssel és gúnnyal fogadta a Twitter. A kubai származású Marco Rubio floridai szenátor ezt írta: "Ez a közlemény valódi vagy csak paródia? Mert ha a kanadai miniszterelnök valódi közleménye, akkor szégyenletes és kínos." Menten született egy  TrudeauEulogies nevű Twitter-profil is, amelyen számos felhasználó parodizálta a kanadai miniszterelnök pozitív és minden kritikát nélkülöző közleményét, és nyomán pl. Adolf Hitleről is ilyen stílusban emlékeztek meg. Másokról is:

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM