Az Elios a Fény Városában is tündökölt

2018.03.02. 06:54

A Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatában kulcsszerepet játszó, korábban Tiborcz Istvánhoz, a miniszterelnök vejéhez köthető két cég, az Elios és a Sistrade 2017-ben Mátészalkán is nyert is nyert közvilágításra kiírt közbeszerzést, méghozzá a korábbiakhoz hasonlóan gyanús körülmények között – írja a pénteki Magyar Nemzet.

Azonban mivel uniós forrásokat nem vontak be az üzletbe, ezt a tendert – bár a előkészítő és a kivitelező között átfedés van - az OLAF nem vizsgálhatta. Mátészalka 350 millió forintos banki kölcsönt vett fel az összesen 2373 darab lámpatest cseréjére. 2016 decemberében összesen öt ajánlat érkezett, ezek közül négy – közvilágítás korszerűsítésében szintén referenciával rendelkező - cég 265 millió forintos ajánlatot nyújtott be, míg az Elios Innovatív Zrt. 262 millió forintos árral ígért alájuk.

Mátészalka fideszes polgármestere, Hanusi Péter a közgyűlési jegyzőkönyv szerint elégedettségét fejezte ki, hogy nem kellett a teljes hitelkeretet felhasználni, és azt is elárulta, hogy a közbeszerzés kiírásánál ragaszkodtak a a „legjobb minőségű Tungsram” lámpatestekhez. A Tungsram-Schréder az OLAF-jelentésből derült ki, hogy a közvilágítási tendereken szimbiózisban van az Elios-szal; a Tungsram–Schréder Zrt. ugyanis például a jászberényi közvilágítás 2015-ös felújításakor 64 millió forinttal drágábban szállította volna ugyanazokat a lámpákat a konkurenciának, mint az Eliosnak.

A Magyar Nemzet szerint itt is előfordultak lakossági panaszok, amelyek arról szóltak, hogy az új lámpák gyengébben világítanak a korábbi fénytesteknél, de ezekről a lap nem ír bővebben. Mátészalkát egyébként a "Fény Városá"-nak is szokás nevezni, mivel 1888-ban Magyarországon másodszor – New Yorkkal egy időben – itt gyulladt fel a villanyfény.