A Tungsram-Schréder 90 millióval olcsóbban adta a lámpákat az Eliosnak, mint másnak

2018.02.21. 10:01

Harmadával olcsóbban tudta volna megoldani Jászberény közvilágításának felújítását a SAG Hungária Kft., mint az Elios, de az önkormányzat mégis Tiborcz István egykori cégét választotta a közbeszerzési pályázaton. A 24.hu cikkéből az is kiderül, hogy a Tungsram-Schréder 90 millió forinttal drágábban szállította volna ugyanazokat a lámpákat a konkurenciának, mint az Eliosnak.

Az OLAF szerint az Elios-ügy gyanús körülményei a szervezett bűnözés gyanúját is felkeltik, ezért a Magyarországnak juttatott 43,7 millió eurós uniós támogatás visszakérését javasolják az EU-nak.

A cikkből kiderül, hogy Jászberényben is a Tiborcz üzlettársának, Hamar Endrének a tulajdonában álló Sistrade Kft. készítette az energetikai tanulmányt az önkormányzatnak. A közbeszerzést 2015. május 15-én írták ki június 1-ji határidővel, ami elég kevés idő egy jól összerakott ajánlat elkészítéséhez.

Az OLAF egy olyan szálat is talált a jászberényi történetben, ami az Elios-ügyben a többi városban nem jelent meg: a hazai lámpanagyhatalom, a Tungsram-Schréder Zrt. ugyanis három előzetes ajánlatot adott az Eliosnak, mindegyik alkalommal 174 millió forint értékben, miközben az Elios versenytársa, a SAG Hungária Kft. 238 millió forintos ajánlatot kapott a Tungsram-Schrédertől ugyanehhez a pályázathoz.

A SAG Hungária Kft. ezért végül a Tweet Eclatec lámpáit választotta, és 215,5 millió forintos ajánlatot tett az önkormányzatnak, a Hungaro Lux Light Kft. pedig Prolan lámpákkal 249 millióért vállalta volna a munkát. Az olcsóbb ajánlatok ellenére végül az Elios nyert egy 306 millió forintos ajánlattal, ugyanis a többi céget kizárták.

A jelentés szerint a vesztes cégek pályázataival kapcsolatban az önkormányzat több kifogást is emelt, és hiánypótlásra is kérte őket. A SAG pályázatával például pont az volt a baj, hogy a Tweet lámpái többet fogyasztanak, mint a kiírásban referenciaként megadott Tungsram-Schréder lámpák. Az önkormányzat arra is kérte a céget, hogy igazolja, nem irreálisan alacsony áron akarja megcsinálni a munkát, ugyanis a cég ajánlata az önkormányzat pályázatában megadott tervezett költségnél 31 százalékkal alacsonyabb költséggel számolt. A SAG a számításait nem igazolta, viszont egy másik, szintén az OLAF-vizsgálat körébe eső kiskunfélegyházi közbeszerzésen már az egykori Tiborcz-érdekeltség alvállalkozójaként bukkant fel.

Az is érdekes, hogy a Hungaro Lux Light Kft. pályázatával szemben az volt a kifogás, hogy a cég nem tudta bizonyítani, a PealLight lámpák műanyag búrája ugyanúgy bírni fogja 25 évig, mint a Tungsram-Schréder lámpái.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.