Volt számlakövető rendszer a Quaestornál

2017.03.01. 11:49

Helyreállították a rendőrség a szakértői a Quaestornál 2000 óta működő elektronikus számlakövető rendszert, számolt be az ügyészség. Nekik ez azért lehet érdekes, mert bizonyítékként fel tudják használni így a a perben majd.

Azt állítják, hogy ezzel követni lehet a bizonylattal és a bizonylat nélkül elintézett quaestoros tranzakciókat is, és így bizonyíték lehet majd a fekete könyvelésükre. Elvileg azt is egyszerű bemutatni vele, hogy mikor vett ki valaki bizonylat nélkül készpénzt. A nyomozás is folyamatban van még, de a mára vádban szereplő cselekmények bizonyításához is fontos lesz ez majd az ügyészek szerint.

Nemrég az ügyészség azzal került be a hírekbe, hogy az általuk sokat hivatkozott igazságügyi szakértői anyag egyik szakértőjét kizárták a perből, összeférhetetlenség miatt. Így nem teljesen világos, hogy mit fognak felhasználni abból, amit Quaestor felszámolásában is érintett szakértő is írt. 

Az ügyészség azzal próbált védekezni, hogy Bakó csak "névleges ügyvezetője" volt a felszámolócégnek. Ami azért tűnt furának, mert Tarsolyné valami hasonlóval próbált érvelni az ártatlansága mellett, de az ügyészség arra azt mondta, hogy olyan, hogy "névleges ügyvezető" nincs. Emiatt mindenesetre még tovább nyúlhat az ügy tárgyalása.