Cáfolta Orbánt a bíróság: közpénz a tao

2016.10.28. 15:05 Módosítva: 2017.01.08. 15:35

Orbán Viktor miniszterelnök a felcsúti stadion avatásán azt mondta egy újságíró kérdésére: a társasági adókedvezményt – amelyet a cégek például focicsapatoknak, így a Puskás Akadémiának juttatnak – közpénznek tartani kommunista beidegződés, hiszen ezt a pénzt a vállalkozók termelik meg és adják oda annak, akinek akarják. 

Ez nem közpénz

– mondta akkor a miniszterelnök. Ehhez képest most a Székesfehérvári Törvényszék kimondta, hogy Orbánnak ebben nincs igaza, vagyis a tao-pénzek igenis közpénznek minősülnek. A bíróság a DK még tavaly benyújtott adatigénylésével kapcsolatban döntött így első fokon. A párt azt szerette volna megtudni, hogy a Puskás Akadémia focicsapatot tulajdonló Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány mire költötte a 2013 és 2015 között kapott tao-forintokat. 

A bíróság szerint ugyan a tao-pénzek nem kerülnek be a költségvetésbe, mert a vállalatok az adókedvezményt a sportkluboknak küldik, de ez ettől még a cégek adójának egy része, ami az államot illeti meg, ez a tény pedig megteremti a tao közpénz jellegét. Ebből pedig a bírósági érvelése szerint az következik, hogy 

a Tao tv. alapján az alperesnek juttatott támogatás közpénz, és az annak a felhasználására vonatkozó adatokat az alperes kiadni köteles.

A döntés alapján, amelyet a pert elindító DK-s Varju László ügyvédje a Magyar Narancs szerint még kedden kapott kézhez, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak minden szerződést ki kellene adnia, amit az adókedvezményekből fizetett ki, a mezek és labdák vásárlásától a szakemberek megbízásáig. Az alapítvány természetesen még fellebbezhet az ítélet ellen. 

A DK adatigénylése arra nem vonatkozott, hogy mely cégektől érkezett a tao-pénz Orbán kedvenc focicsapatához, ezt pedig már akkor sem lehetne kiperelni, ha mindenki azt gondolná, hogy a tao-kedvezmény is közpénznek minősül, ezt ugyanis pár hete titkosította az Országgyűlés.