Péterfalvi: ki kell adni az MNB-alapítványokkal szerződött magányszemélyek neveit

2016.04.27. 16:57

A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ki kellene adnia azoknak a magánszemélyeknek a neveit, akik számára támogatást folyósítottak és akikkel szerződést kötöttek - közölte Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Magyar Narancssal.

Az MNB alapítványai pénteken este tették közzé az interneten 5 millió forintot meghaladó szerződéseik, illetve az általuk kiosztott támogatások listáját. Azonban a listán csak cégneveket tüntettek fel, magánszemélyek neveit nem, személyiségi jogokra hivatkozva. A listán összesen 368 tételnél szerepel, hogy magánszemélyek kaptak pénzt, ezen támogatások összértéke több százmillió forint.

Péterfalvi a laphoz elküldött írásos állásfoglalásában közölte, hogy a közpénzek felhasználásával járó megbízási szerződések adatai közérdekűek. Ez akkor is igaz, ha természetes személlyel kötik őket. 

Ehhez hasonlóan a támogatási szerződések kedvezményezettjeinek neve legalább adatigénylés útján nyilvánosan megismerhető kell hogy legyen. Ez a közpénzek felhasználásának átláthatósága mellett a tudományos kutatás szabadságához és tisztaságához fűződő közérdek is, amely az állam kötelezettségévé teszi, hogy kutató és kutató között ne diszkrimináljon, tudományos megállapítások és igazságok kérdésében legyen semleges - idézi Péterfalvi állásfoglalását a Mancs.