Rogán: Lényegesen erősebb alaptörvény-módosítás jön

2018.05.14. 11:28

Hétfő délelőtt Rogán Antal azt mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelölti meghallgatásán, hogy a 2016-ban tervezettnél „lényegesen erősebb és szélesebb körű alaptörvény-módosítás" várható még nyár előtt.

Arról is beszélt, hogy a most pénteki kormányalakítás után Orbán Viktor jövő héten már „érdemben foglalkozni akar" a Stop Soros törvénycsomag módosításával és ahhoz kapcsolódó átalakításokkal. Rogán szerint május 23-án lesz az első kormányülés, amely után június első hetében a parlament elé kerülhet a hetedik alkotmánymódosítás és a Stop Soros csomag.

A politikust hétfőn délelőtt az Országgyűlés igazságügyi és gazdasági bizottsága hallgatta meg. 

"Nem vagyok az az ember, aki óriási aparátust és túl sok feladatot akar grundolni maga alá" - mondta Rogán, akinek a minisztériumához több feladatkör fog tartozni, mint az előző ciklusban. Két új területet kell vinnie a Kabinetirodának: turizmus és e-közigazgatás. 

Előbbivel kapcsolatban azt mondta, hogy 15 milliárd forinttal több jut majd fejlesztésekre, az a cél, hogy az ország minden panziótulajdonosa részesülhessen a pályázatokból. De nem csak szállásfejlesztéssel akarnak foglalkoznia, hanem azzal is, hogy az ide látogató turisták élményekkel gazdagodjanak. 

Az e-közigazgatásról szóló részeknél Rogán köszönetet mondott Navracsics Tibornak és Lázár Jánosnak, mert szerinte sikeres közigazgatási átalakítást vittek véghez. A jövő feladatai között említette, hogy minden magyar állampolgár digitális személyazonosítóval rendelkezhessen. 

Rogán úgy látja, hogy a nemzeti konzultáció a kormányzásuk egyik alappillére. Elmondta, hogy a műfaj megmarad, lesz demográfia témáról szóló konzultáció, és bevándorlással kapcsolatos is, ha szükségesnek látják majd. 

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.