Hosszú nyárra készül Kocsis Máté

2018.05.12. 09:39 Módosítva: 2018.05.12. 09:40

Kocsis Máté körül csak úgy ízzik a levegő, miután beválasztották a parlamentbe, lemondott a VIII. kerületi polgármesteri pozícióról, de cserébe ő lett a Fidesz frakcióvezetője, és ez alkalomból interjút adott a Magyar Időknek.  

Szó esik arról, hogy "meg kell védeni  a határainkat", a 2016-os népszavazásról, amelynél "soha nem látott egység alakult ki", a Stop Soros törvénycsomagról, amelyet civil szervezetek ellen hoznak, mert Kocsis szerint azok "komoly jogi háttérrel, alapvetően kiskapuk kijátszásával Magyarországra támadó, politikai feladatot teljesítő álcivilek".

Szerinte a költségvetési törvény vitája és a költségvetésről szóló szavazás július végéig is eltarthat a parlamentben.

Szót ejtett az ellenzékről is, amelynek magatartása szerinte bohózathoz hasonlítható, például az MSZP-s képviselő, Burány Sándor kölcsönadása a Párbeszédnek, hogy az frakciót tudjon alakítani Kocsis szerint olyan, mint egy futballista átadása egy falusi csapatnak.

A DK frakcióvezetője lett Gyurcsány Ferenc, akivel kapcsolatban Kocsis azt mondta, hogy "ha kígyózó kígyókról vagy prímszámokról lesz szó", meg fogja keresni. A következő mondatában ugyanakkor azt is mondja, hoy az ellenzéknek már nem maradt nagyon más, csak a személyeskedés, amit Tordai Bence pénteki felszólalásával illusztrál.

Tordai tegeződött, amiért kétszer is rászólt a házelnök.

Hogy támogatják-e jövőre Tarlós Istvánt újabb főpolgármesteri ambícióiban, arra diplomatikusan válaszolt, azaz sehogy, csak megdicsérte Tarlóst, majd szóba került a kerülete, hogy mi lesz az időközi polgármesterválasztáson, amire válaszolva elképesztőnek nevezte, hogy egy párton kívüli mögé állnak be az ellenzéki pártok.