Kósa-ügy: Szabóné további áldozatait keresi a rendőrség

2018.03.23. 15:02

Felhívást adott ki a rendőrség, amiben további sértettek jelentkezését várja a rendőrség a Kósa Lajossal kapcsolatos csalással összefüggésben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen, és kérik azon személyek jelentkezését, akiktől Sz. Gáborné csengeri lakos németországi örökséghez való hozzájutás segítése címén az elmúlt évek során kölcsönt kért és kapott, illetve a kölcsön visszafizetését az örökséghez jutásra hivatkozással ígérte. Jelentkezni a Telefontanú +36-80-555-111 zöld számán lehet.

A Népszava pénteken arról számolt be, nemcsak Kósa Lajos édesanyja, de neje is érintett a rejtélyes csengeri örökség ügyében. A lap birtokába jutott közjegyzői okiratok szerint szövevényes eljárás végén lett a politikus anyja a 800 millió forintos ajándék kedvezményezettje, első körben még a felesége Porkoláb Gyöngyi nevére szólt a papír.  A közjegyzői papír szerint Szabó Gáborné először 2013. április közepén jelentette ki a többi Kósa-iratból már ismert Tóth Ádám közjegyző előtt, hogy a politikus feleségét megajándékozza ezzel az összeggel. Erről okirat született, amit a közjegyző tértivevényes küldeményként elküldött Kósa feleségének.

A saját magát 1300 milliárd forintos vagyon örököseként beállító Szabó Gáborné a Blikk cikke szerint Kósát 2012-ben kereste meg Orendi Mihályon keresztül, akit régebb óta ismert. Ez után évekig jó viszonyban volt a politikussal, állítja, hogy még egy évvel ezelőtt is járt náluk Csengeren Kósa. A nő továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy valóban létezik az örökség, de annak egy részéről már minden kétséget kizáróan kiderült, hogy kamu volt: a szóban forgó részvénytársaság ugyanis közleményben írta meg, hogy sem Szabó Gábornénak, sem más családtagjának nincs és nem volt benne tulajdonrésze.