Gulyás Gergely szerint Kósa azért beszél összevissza az ügyéről, mert egy nő verte át

2018.03.16. 18:12

Alig néhány nap telt el, hogy először hallhattunk Kósa Lajos és a csengeri háztartásbeli közös, 1300 milliárdos ügyéről. Azóta több közjegyzői papír is nyilvánosságra került, és mindkét fél viszonylag részletes, de egyes fontos részletekről mégis hallgató nyilatkozatai elhangoztak. Kósa Lajos háromszor is megszólalt, ezután pedig Csengeren elértük a család "szóvivőjét" is

Kósa Lajos zavarodott magyarázkodását hallgatva az 1300 milliárdos ügy kapcsán érthető okokból sokakban merül fel, hogy talán mégsem lehet, hogy egy közgazdaságtant tanult, évtizedek óta a nagypolitikában mozgó embert egy átlátszó mesével átverjen egy közönséges csaló. Mivel ezt első hallásra tényleg valószerűtlennek tűnik, hogy ez történhetett, sorra kelnek szárnyra a vadabbnál vadabb teóriák arról, miféle kormányközeli mutyinak lehetett valójában a fedősztorija a csaló álörökösnő által kitervelt lehúzás. Ezeknek nem teret adva ebben a pénteki cikkünkben felvillantunk egy olyan perspektívát, amelyben nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy sokat látott emberek is belecsússzanak kívülről nyilvánvalóan kamuszagú átverésekbe.

Védjen meg téged a Gulyás Gergely

Bár Kósa Lajos még abban is ötféle verziót ad elő, hogy mikor és hogyan találkozott először az őt állítólag megvezető csengeri háztartásbelivel, és bár egyik nap még azt mondja, miért jelentené fel a nőt, hiszen semmi kárt nem okozott neki, majd másnap már azt mondja, természetesen még aznap feljelenti a nőt, hiszen bűncselekményről van szó. És bár korábban azt mondta, már évek óta tudja, hogy átverésről van szó, arra azonban nem volt képes válaszolni, miért csak az ügy kirobbanása után két nappal jutott eszébe feljelentést tenni.

Az ilyen és hasonló összevissza beszédről kérdezték a Fidesz frakcióvezetőjét egy pénteki sajtótájékoztatón, erről a 444.hu számolt be. Gulyás Kósa egymásnak ellentmondó nyilatkozatairól azt mondta:

"Ha férfiak nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek."

De mit jelenthet ez a mondat vajon? Hogy ha Kósa Lajosnak közjegyzős papírjai vannak milliárdokról egy nővel, illetve arról, hogy 800 millió az édesanyjának menne, ha meglenne az az örökség, szóval ha erről kell beszélnie, akkor simán mondaná rögtön elsőre az igazságot, ha egy férfi lenne az az álörökös, de mivel egy nő az, ezért összevissza kezd beszélni?

Nem derült ki.

Gulyás más kérdésekre is válaszolt Kósával kapcsolatban. Szerinte mivel egy fideszes politikusról van szó, ezért szeretnének vele szemben ítéletet mondani, de szerinte Kósa Lajos nem elkövetője, hanem áldozata egy bűncselekménynek. 

Majd megismételte, amit Kósa is, hogy semmilyen pénzmozgásról nem volt szó.

Minden ezen túli részletet, kalandot és egyéb mást, azt javaslom Kósa Lajossal megvitatni

– mondta Gulyás, aki úgy tudja, hogy az a papír, ami arról szólt, hogy Kósa édesanyja kapna 800 milliót, hamis.

(via 444.hu)