Megfélemlítve érzi magát az érettségije napján beidézett tüntető

2017.06.09. 18:34

Interjút készített a Magyar Narancs a történelemérettségije napjára beidézett Simon Botonddal, akit a rendőrség a Helsinki Bizottság keddi írása szerint a rendőrök egy tüntetés után hazafelé igazoltatták, majd gyülekezési joggal való visszaéléssel meggyanúsították. 

Az interjúban elmondja, hogy az eset aznap történt, amikor Gulyás Mártont és Varga Gergőt elítélték, ami az az este volt, amikor a menet először az Oktogonra, majd végül a Terror Házához ment. Innen tartott hazafelé, amikor több átszállást követően az egyik éjszakai busz elé bevágott egy rendőrautó és leszállították igazoltatni, amire akkor azt mondták a rendőrök, hogy csak rutinellenőrzés volt. Végül májusban kapott egy rendőrségi idézést, ami alapján azzal vádolják, hogy ő szervezte meg a tüntetők spontán átvonulását a Terror Háza elé. 

Simon Botond szerint a megvádolása nem hogy elvette a kedvét, de fel is tüzelte, és kitart amellett, hogy ártatlan. Szerinte jogos az emberek félelme, hogy a

totális megfélemlítésre épülő rendszer felé tart az ország, és hogy a mostaninál rosszabb dolgok jönnek.

Az ügyben a Helsinki Bizottság képviseli. A teljes interjút itt lehet elolvasni.