Kivételes esetként kezeli a lex CEU-t az Alkotmánybíróság

2017.05.31. 13:06

Eseti munkacsoportot állít fel az AB a lex CEU, azaz a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére. A testület közleménye szerint az AB belső előírásai szerint erre csak kivételes esetben kerülhet sor, ha az elnök úgy ítéli meg, hogy az ügy az összetettsége miatt már az előkészítés során szorosabb szakmai együttműködést igényel. A lex CEU-t ezek szerint Sulyok Tamás AB-elnök ilyennek ítéli.

A munkacsoport által létrehozott szakmai anyagok az Alkotmánybíróság teljes ülésének munkáját segítik majd. Az előterjesztés ezt követően kerülhet az alkotmánybírók elé. Az Index információi szerint a különleges eljárás nagyon ritka az AB ügymenetében, és önmagában nem feltétlenül lassítja azt, így nem kizárt, hogy az AB döntése akár már a július közepétől augusztus végéig tartó alkotmánybírósági szünet előtt megszületik.

A felsőoktatási törvény a CEU-t ellehetetlenítő április elejei módosítása ügyében az ellenzéki pártok kértek alkotmányossági kontrollt, miután Áder János erre nem látott okot és aláírta azt. A törvénnyel kapcsolatban tartalmi – alapjogok szükségtelen korlátozása – és technikai – a jogbiztonsággal kapcsolatos – kifogások fogalmazódtak meg, ezekről bővebben itt és itt olvashat.