Dizájnerdrogokkal kereskedtek a Bűnös negyed kocsma tulajai

2014.09.24. 15:34

A rendőrség a TEK műveleti egységével közreműködve szeptember 12-én három 8. kerületi lakásban razziázott, ahol nagy mennyiségű dizájnerdrogot találtak, írja a Police.hu.

A dílereket a Homok utca egyik bérházának lakói jelentették a rendőrségnek, akik azt vették észre, hogy a földszinti lakásban az utóbbi időben túl sok ember fordul meg. A rendőrök megfigyelték a lakást, és hamar kiderült, hogy a bérlők drogot árusítanak. 

A rendőrség a megfigyelések során azt is feltérképezte, hogy a bérlőkkel még kikkel tartanak kapcsolatot. Így került a képbe T. György egy másik Homok utcai bérleményben, és J. István Richárd egy Visi Imre utcai lakásban. A három lakásból rajtuk kívül B. Alexandrát, egy 16 éves fiút, és nagymamájukat, a rokkantnyugdíjas S. Rozáliát állították elő. A házkutatások során 223 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi örleményt - feltehetően herbált -, valamint ezzel töltött, előre besodort cigiket, fecskendőket és tűket találtak.

A gyanúsítottak ellen kábítószerrel való kereskedés bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást, és a nagymama kivételével elrendelték előzetes letartóztatásukat. A rendőrségi közlemény megjegyzi azt is, hogy a drogkereskedésben érdekelt rokonok legális vállalkozásként egy Bűnös negyed nevű kocsmát is üzemeltettek a kerületben, ahol ugyan nem árulták a drogot, de aki ilyet keresett, annak elmondták, hogy hol szerezheti be tőlük a szert.