Önálló VR-szemüveget mutatott be a Facebook

2017.10.12. 10:39

Mark Zuckerberg Facebook-vezér is színpadra lépett a céghez leányvállalata, az Oculus San Jose-i konferenciáján, és ha már ott volt, be is jelentett egy új, Oculus Go nevű VR-szemüveget – írja a Techcrunch.

Az Oculus Go a cég első saját önálló, számítógép nélkül működő headsetje. Az ára 199 dollártól (52 ezer forinttól) indul, amivel Zuckerberg szerint ez lesz az eddigi legelérhetőbb VR-szemüveg, miután jövő év elején a boltokba kerül. Közben az előző modell, a csak pécéhez kötve használható Oculus Rift és a hozzá tartozó Touch kontroller együttes árát 399 dollárra vitték le.

Hugo Barra, a Facebook virtuális valóságért felelős alelnöke szerint soha nem volt még olyan könnyű a fejlesztőknek beszállni a VR-fejlesztésbe, mint amilyen ezzel lesz majd. A fejlesztői eszközöket már novemberben kiadják hozzá.

A Techcrunch szerint az új headset a Samsung és az Oculus együttműködésében készült Gear VR-hoz hasonlóan megengedi a forgolódást a virtuális világban, de a fizikai valóságban szabadon mozogni nem lehet majd vele. Állítólag könnyű lesz, és ugyanolyan széles látómezőt befogó lencséket kap, mint az Oculus Rift. A Gear VR-éhoz hasonló kézi kontroller is érkezik hozzá. WQHD, vagyis 2560 x 1440 pixeles felbontású és 16:9-es képarányú LCD-kijelzőt, illetve térbeli hangrendszert kap, és minden Gear VR-os játékkal kompatibilis lesz.

Azzal, hogy olcsóbb és mobilabb lesz, mint a Rift, az Oculus Go új piacot nyit meg a Facebook előtt. Kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a Samsunggal folyó együttműködésükre, hiszen ezzel közvetlen riválist teremtettek a Gear VR-nak.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM